Gépfegyveresek Pécs belvárosában

csontváry02

Teljes menetfelszerelésben, golyóálló mellényben, gépfegyverrel jelentek meg a Készenléti Rendőrség tagjai Pécsett a Csontváry Múzeum előtt. 

csontváry12uj

A kisebb alkotások egy részét már hétfőn becsomagolhatták és speciális dobozokba zárták. Kedden pedig már meg is kezdték néhány kép bepakolását a teherjárművekbe.

csontváry8

A nagy értékű képek nagyon komoly rendőri biztosítást kaptak, hiszen öt kommandós gépfegyverrel a kezében, golyóálló mellényben és sisakban felügyelte a munkát.

csontváry16

Nem véletlenül nagy a készültség, hiszen a képeket hatmilliárd forintra biztosították.

csontváry01

Ez még csak az első felvonása a szállításnak, hiszen két nagyméretű kép – a Baalbek és a Mária kútja Názáretben – miatt  az épület egyik ablakát is  ki kell majd szedni a helyéről, s a felette lévő áthidalót kell megbontani. Ezeket az alkotásokat egy külön erre a célra kialakított, speciális kamionnal viszik majd a budai kiállítási helyszínre – szintén fegyveres őrök kíséretében. Az útvonalat biztonsági okokból titkosították.

csontváry14

Az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében, a budai várban rendezik meg azt a februárig tartó Csontváry-tárlatot, amelyen a művész Pécsett, illetve az ország más múzeumaiban őrzött festményei mellett magángyűjtemények képei is láthatóak lesznek. A 94 alkotásnak nagyjából a 40 százaléka érkezik majd a pécsi múzeumból.

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.