41 új rendőr és új program jön

Volt olyan, akire ötven betörést tudtak rábizonyítani

rendőrök

Fokozzák a rendőrök számát a megyeszékhelyen; összesen 41 új rendőr áll szolgálatba Baranya megyében hamarosan és egy teljesen új programot is indítanak a zsaruk. Sajtótájékoztatót tartottak az egyenruhások kedden.

Mint azt Dakos József, megyei rendőrkapitány elmondta, a lakásbetörésekre és a kisebb tulajdon elleni bűncselekményekre is fókuszálnak. Mint kitért rá: jobban figyelnek majd a megye zsarujai a megelőzésekre is, hogy az eddigi évekhez képest is nagyobb mértékben csökkenjen a bűncselekmények száma.

Dakos beszámolt arról is, hogy a napokban egy 12 éves gyereket is elfogtak, aki hónapokon keresztül vett el 14 éves iskolatársától pénzt erőszakkal; mindez azt jelenti, hogy a jövőben minél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre a fiatalkorúak esetében is. Tavaly átalakították a szervezeti struktúrájukat azzal a céllal, hogy egységesebb legyen a szervezeti irányításuk, a lakossági igényeknek minél inkább megfelelhessenek.

Arról is szólt, hogy a Pécsen működő négy őrs koordinációs értekezleteket tart, hogy a betörések közötti összefüggéseket feltárhassák, naprakész információik legyenek egymás munkájáról a rendőröknek. Ennek már megvan az eredménye is, hiszen javult a betöréses lopások felderítési aránya.

rendőrség, sajtótájékoztató1

Dakos közölte, 130 körzeti megbízott dolgozik a megyében, ebből 50 a Pécsi Kapitányság területén, s a jövőben szeretnének minél nagyobb szerepet szánni nekik, a közösségi rendőrség gondolatát erősítve.

Bejelentette: „Együtt Pécsért” címmel programot hirdetnek, amelynek keretében Új Leonárdó program lesz. Ez a belvárosi őrjárat, a “tourist police” intézményének kibővítését, kidolgozását jelenti. A nemzeti dohányboltokkal szemben elkövetett rablások megakadályozását, a kisebb boltok megvédését célzó intézkedéscsomag is elkészült már, idén alkalmazni is fogják. A nők védelme érdekében kampányt indítanak, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát a városban. Police Café néven pedig párbeszédet hirdetnek meg az állampolgárokkal, hogy közvetlenül a rendőrökhöz fordulhassanak az emberek.

Az elmúlt év kapcsán elmondta, négy emberölés történt tavaly – ebből kettő Pécsen -, mindegyik tettest nagyon rövid időn belül sikerült elfogniuk. A rendőrség felderítési aránya 2012-höz képest 10 százalékkal javult, 53 százalékon áll, ami meghaladja az országos átlagot.

Csökkent a bűncselekmények száma, hiszen 2012-ben 14629-et regisztráltak, 2013-ban viszont csak 11524-et követtek el. A rablások száma némileg esett, 70-ről 63-ra, a zsarolásokból viszont több volt tavaly (15 helyett 24). Valamivel több volt a testi sértések száma (449 -ről 459-re emelkedett 2013-ban), de a súlyos testi sértésből néggyel kevesebb volt (204).

Autólopásból jóval kevesebbet regisztráltak 2012-höz képest, hiszen 46 helyett 28-at követtek el az elmúlt esztendőben.

[box title=”Zsaru-számmisztika” box_color=”#283ccd”]Jelenleg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon 220 hivatásos rendőr teljesít szolgálatot, s 334 fő van a Pécsi Rendőrkapitányság állományában. Közülük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon 65 fő, a Pécsi Rendőrkapitányságon 126 fő dolgozik bűnügyi szakterületen.

A Pécsi Rendőrkapitányság állományából közrendvédelmi és közlekedési szakterületen 171 fő teljesít szolgálatot.

A megkülönböztetett jelzéssel ellátott gépjárművek száma a megye más részein 36, a Pécsi Rendőrkapitányságon 31 darab.

Egyidejűleg Pécs város utcáin Pécs város területén 4 járőrpár, 3 mozgóőr pár, forgalomellenőrző járőrök, valamint baleseti helyszínelők látnak el szolgálatot. A közterületi szolgálatokat a Készenléti Rendőrség naponta, nappali és éjszakai időszakban 6-6 fővel erősíti meg. Mellettük szolgálatot teljesítenek a bűnügyi állomány tagjai és 35 fő körzeti megbízott a város közterületein.

A Készenléti Rendőrség Bevetési Osztálya, amely 2012. április 10-én kezdte meg tevékenységét Pécsett, 155 fős.

Összehasonlításul: 2009-ben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon 265 hivatásos rendőr teljesített szolgálatot, 303 fő volt a Pécsi Rendőrkapitányság állományában.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság központi szerveinél 57 fő, a területi szervekhez tartozó Pécsi Rendőrkapitányságén 154 fő dolgozott bűnügyi szakterületen.

A Pécsi Rendőrkapitányság állományából közrendvédelmi és közlekedési szakterületen 205 fő teljesített szolgálatot négy évvel ezelőtt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon megkülönböztetett jelzéssel ellátott gépjárművek száma 2009. december 31-i adatok alapján 30, ez a Pécsi Rendőrkapitányságon 33 darab volt.[/box]

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Ha háromszor ennyien jönnének, annak még jobban örülnék.
    Nagyon sokan vagyunk törvénytisztelők, minket csak segíteni, védeni tudnak.
    Még a kamarai semmiért kirótt díjat is inkább erre a célra fizetném be és nem keserű szájízzel.
    Köszönöm annak aki észrevette, hogy igencsak elkel itt még sok odafigyelő hivatalos személy.

Comments are closed.