Halálos vírusokat kutatnak Pécsett

Nemzetközi szinten is egyedülálló virológiai labort adtak hétfőn át Pécsen az egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában. A 120 millió forintos uniós forrásból elkészült kutatóegységben a világ gyógyíthatatlan, halálos kórokozóit vizsgálják majd, illetve új vírusok után kutatnak.

Európában mindössze tíz olyan speciális virológiai labor van, ahol többnyire diagnosztikai, járványügyi feladatokat látnak el. Ahol viszont kutatás is folyik, csupán Németországban és most már Pécsen létezik. A pécsi labor így a közép-európai térség legjelentősebb központjává vált.

Különlegessége a pécsi centrumnak az is, hogy nem csupán a már ismert vírusokat vizsgálja, hanem újak után is kutatnak. Elsősorban az állatokról emberekre terjedő vírusokat vizsgálják, olyanokat, mint az agyhártyagyulladás, vagy a vérzéses lázzal járó hantavírusok.

A laboratórium szigorúan védett, többszintű biztonsági rendszeren kell áthatolnia annak, aki be szeretne lépni az objektumba.

A fejlesztés 120 millió forintos uniós támogatásból valósult meg. Ebből nem csupán a legújabb technikai eszközöket – kutatómikroszkópokat, ultracentrifugákat, fertőtlenítő berendezéseket – szerezték be, hanem infrastrukturális fejlesztéseket is végrehajtottak.

Rákossy Balázs uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a megnyitón hangsúlyozta, ugyan ez a támogatás töredéke annak, amit az egyetem a Janus Pannonius Klinikai Tömb fejlesztésére és a Szentágothai János Kutatóközpont létrehozására költött, mégis bekapcsolja a várost egy igen magas szinten zajló nemzetközi kutatói munkába.

virológiai labor, szent ágotai kp, hl09
Bódis József rektor, Rákossy Balázs államtitkár és Páva Zsolt polgármester az átadó előtt

Elmondta, Pécsen az orvostudománynak komoly hagyományai vannak, a virológiai laboratórium létrehozásával egy újabb olyan egység jött létre, amely egyedülálló nemcsak Magyarországon, de az egész közép-európai térségben.

Páva Zsolt polgármester szerint amikor 2009-ben a városvezetés elhatározta, hogy a gazdaságot meg kell erősíteni, akkor nagyban számítottak az egyetem segítségére is. A mostani fejlesztés ugyanúgy a város javát is szolgálja, így az egyetem és Pécs közötti együttműködés részeként, a Modern Magyar Városok program keretében jött létre.

virológiai labor, szent ágotai kp, hl05
A laboratórium ünnepélyes átadása

Dr. Jakab Ferenc egyetemi docens, a virológiai kutatócsoport vezetője mutatta be az új komplexumot, ismertette pontos adatait.

virológiai labor, hl15
A leghalálosabb kórokkal foglalkoznak

– 2008-ban kezdődött el a virológiai labor fejlesztése, akkor csupán egyes szintű, gyakori és ismert vírusokat vizsgáltunk. A tavalyi év végére sikerült a fejlesztések végére érni, a kollégák immár képesek a legmagasabb, négyes szintű vírusokkal dolgozni. Ebbe a csoportba a halálos, gyógyíthatatlan kórok tartoznak, mint az Ebola, vagy a kevésbé ismert Lassa és Nipah.

virológiai labor, hl12
A szkafandert levetve egy zuhanyra is van lehetőség

A kutatóknak tréningen kellett részt venniük külföldön, hogy használhassák a speciális eszközöket.

virológiai labor, szent ágotai kp, hl07
Arcfelismerő szkenner és kártyaolvasó is szigorítja a belépést

A laboratóriumban kétféle védekezési móddal dolgoznak. Vagy a teljes testet elfedő szkafanderrel, vagy a kis fülkével, ahová csak két kesztyűs kezét teheti be a kutató. Ez utóbbi kisebb mozgásteret biztosít.

virológiai labor, szent ágotai kp, hl01
Csúcstechnológiával dolgozhatnak a kutatók

A szkafanderek névre szólóak, mindössze egyetlen vállalat, egy francia cég gyárt ilyeneket a világon.

virológiai labor, szent ágotai kp, hl06
A zöld zsinórok a szkafanderek oxigénellátását biztosítják

Egészen elképesztő biztonsági rendszerrel van ellátva a laboratórium. Összesen 15 kamerát helyeztek el különböző pontokon, ezeket 0-24 órás biztonsági szolgálat figyeli. Négy kártyaleolvasós zárat helyeztek fel ajtókra, illetve kettőn fényképes, arcfelismerő szkenner is található. A laboratórium belső termeit acélajtók védik, amelyeket mágnesek rögzítenek – ezek pedig folyamatosan áram alatt vannak. Még egy teljes városi áramszünet esetén is funkcionálnának.

virológiai labor, hl13
Komoly munka vár a dolgozókra

Hirdetés