Apolló újra hívja Pécset!

Ha minden jól megy, még szeptemberben ismét nézők foglalhatnak helyet a legendás pécsi Apolló Moziban, miután a korábbi üzemeltető a nyár előtt bejelentette: kiszáll a filmszínház fenntartásából. Az önkormányzat egy új alapítványt hozott létre, amely a korábbi dolgozókat tovább foglalkoztatva működteti a mozit.

– A nemrégiben megszületett Apolló Mozi Alapítvány fogja működtetni a mozit változatlan feltételekkel. Most azon dolgozunk, hogy már szeptember második felében ismét legyenek vetítések. Az átadás-átvételről már megállapodtunk a korábbi üzemeltetőkkel, a következő hetekben a papírmunka jön – újságolta Nagy Csaba alpolgármester.

apollo1

Mint az ismert, a pesti székhelyű Cirko Film – Másképp Alapítvány májusban jelentette be, bizonytalan ideig szünetelteti a mozi működtetését, később pedig le is vették kezüket a filmszínházról. A tárgyalások a nyár elején indultak el a korábbi üzemeltető és az önkormányzat között, ugyanis a város nem tudta volna újraindítani a mozit a berendezések nélkül, amelyek egy részét egyébként állami pályázatokból finanszírozták. A nyár végére született meg az egyezség.

– A város azt ajánlotta fel, hogy évi 3 millió forintot biztosít az alapítványnak közművelődési keretek között. Így a pénzügyi tervek szerint talpon maradhat az intézmény, ehhez ugyanakkor az kell, hogy a korábbiaknál nagyobb legyen a kihasználtsága – mondta Nagy Csaba.

Az alpolgármester azt mondta, a nézők komolyabb változást nem fognak tapasztalni szeptembertől, hacsak nem azt, hogy a mozi feltehetően több felületen, erőteljesebb akciókkal hirdeti filmjeit, így az programsorok, rendezvények több nézőhöz juthatnak majd el. E területen egyébként a város saját kulturális intézményeinek segítségére is.

[box title=”Volt már mentés” box_color=”#cf4d21″]Nem ez az első eset, hogy egy korábban más szervezet által fenntartott kulturális intézményt megment a város. Nemrégiben a Bányászati Múzeum üzemeltetését vette át Pécs, azelőtt pedig a Pécsi Művészetek és Irodalom Házának működtetését vállalta fel az önkormányzat. A régóta zárva lévő Uránia Mozihoz pedig magánbefektetőt kerestek, ott hamarosan 3D-s vetítések is lesznek.[/box]

Hirdetés