Használt autót venni, csak okosan!

Kitől vásároljunk, kinek adjunk el?

Csúnyán megüthetjük a bokánkat, ha nem kérjük ki szakember véleményét, vizsgálatát használt autó vásárlása előtt. Utólag már késő a bánat, sokszor a pénztárcánk bánja óvatlanságunkat. Vásárlás előtt nem csak a  külső szempontokkal fontos tisztában lenni, az adásvételi papírokat is érdemes átnyálazni, mondják a szakemberek.

Több használtautó-kereskedőt is kérdeztünk tapasztalataikról, hogy választanak a vásárlók, milyen tanácsot tudnának nekik adni. Nehéz volt választ kapni kérdéseinkre, a kereskedés-tulajdonosok ugyanis sorra elzárkóztak a válaszadás elől.

A vásártéren található Citrom-car vezetője, Nemeskéri Árpád azonban sok mindent megosztott velünk a többiek helyett is.

Elmondta, rengetegen vesznek autót “vakon”, nem elég tájékozottan. Mindenképpen szakember véleményét kell kérni, ha pedig lehetséges, a saját szerelőnkkel a legjobb megvitatni a kérdéseket. Sokszor utólag jönnek a reklamációk, ezek elkerülhetőek lennének kicsit nagyobb odafigyeléssel.

Sokszor kérdezősködnek az autó hibáiról. A kereskedő, hiába ez a szakmája, gyakran ugyanúgy nem látja a hibákat, mint a vevő, és gyakran nem is tud róluk. Ezért is fontos az imént említett szakértői vizsgálat!

A vásárlás jogi részéről is érdemes minél jobban tájékozódni, mert ha teljesen tudatlan a vásárló ezen a téren, könnyen rá lehet szedni.

Nemeskéri azzal zárta, legfontosabb tanácsa a vásárlók számára az, hogy az adásvétel lebonyolítása előtt kérdezzenek meg szakembereket minden téren. Sokszor előfordul, hogy később az új tulajdonos pénztárcája bánja az óvatlan vásárlást.

vásártér-használt autók1

Autószerelőket is kérdeztünk, mik a tapasztalataik, élményeik a használtautó-vásárlókkal.

Pap Zoltán, a Pap Autójavító vezetője elmondta, szinte minden használtautó-vásárló szerelőhöz fordul, mielőtt sort kerít az adásvételre. Sokan kérik ugyan, de helyszínre nem megy, hiszen a saját műhelyében egy sokkal részletesebb átvizsgálásra is sort tud keríteni. Kevesen, de akadnak, akik már a vásárlás után keresik fel őt, nézze át az autót – ilyenkor persze ha fény derül valamilyen hibára, az már az új tulajdonost fogja terhelni.

Kulcskérdés szokott lenni a kilométeróra-visszatekerés és a törések. Manapság profi módon tüntetik el a korábbi töréseket, úgy, hogy fel sem lehet ismerni a nyomát. Az autókereskedők ha tudnak is a problémákról, természetesen nem szeretik bevallani. Ám megesik, hogy állítják: nem tudtak semmiről, és nem kizárt, hogy igazat mondanak!

Poppe László, a Drexler-Poppe Autójavító Kft. vezetője szerint egyre sűrűbben fordulnak szakemberhez vásárlás előtt, tapasztalatai szerint a vásárlók mindössze körülbelüli 5%-a az, aki már csak az adásvétel után látogatja meg az autószerelőt. Ő maga csak nagyon ritkán megy ki, hogy a helyszínen látogassa meg a kiszemelt autót – otthon, a saját műhelyében, sokkal tágabb vizsgálatnak vetheti alá a kocsit.

Elmondta, a legnagyobb félelmek a kilométeróra-visszatekerésből és a törések eltitkolásából adódnak. Egy alapos vizsgálattal, festékvastagság-mérővel, átfogó állapotfelméréssel túlnyomó többségben elkerülhető a probléma. Alapvetően azért kell valamilyen hibával kalkulálni, mivel használt autóról van szó, többnyire forgó-kopó alkatrészekkel kapcsolatosan szoktak ezek felmerülni.

A szervízvezető szerint magánszemélytől vásárolni sok esetben ajánlottabb, mint egy kereskedéstől – bár ma már magánszemély alig hirdet autót, legtöbbször ő is a kereskedésekkel hirdettet.

Az autókereskedő profi a szakmájában, könnyebben tud trükközni az eladás során, csőbe húzni a naiv vevőket. Hogy mivel? Például a törzskönyvekkel. Eltitkolják, hogy nincs, (vagy a finanszírozó banknál van letétben) elhúzzák az átírását. Vagy van, hogy nem árulják el, hitellel terhelt a kocsi – magyarázza. Szerinte ma már kevés ilyen esettel találkozni, de elárulta, hallott olyan autókereskedésről, ahol szeretik a nem kellően tájékozott vevőket átvágni.

A statisztikák szerint immár hosszú évek óta folyamatosan növekszik a használt autók eladásának száma. A 2009-es adatgyűjtés indulása óta másfélszer több járművet adtak el 2015 utolsó negyedévében. Közben az autók átlagéletkora növekszik, egyre idősödik az autópiac, nem csak idehaza, egész Európában. Magyarországon 13-14 év körül alakul.

Hirdetés