5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálItt a titkos MSZP-s kampánystratégia

Itt a titkos MSZP-s kampánystratégia

„Horngyulai kisemberrel” győzné le a Fideszt 2014-ben az MSZP, legalábbis ez az egyik lényegi eleme a nemrég nyilvánosságra került titkos szocialista kampánystratégiának. Jellemzője még az anyagnak, hogy köszönő viszonyban sincs a valósággal, de ez nem is zavar senkit. Az MSZP elismerte a tanulmányt, de szerintük ez nem a végleges, hanem az 1.0-ás verzió volt. Tóth és Nyőgéri nem kommentál, Meixner szerint ez csak munkaanyag, Schmuck még nem olvasta, de beszél róla, Puch pedig papagájkommandózik. 

A kiszivárgott stratégiából kiolvasható, hogy igen nagy bajban van az MSZP, és még a szocialista politikusok sem igen hisznek a győzelemben, illetve abban, hogy a Fidesz leváltható. Ez pedig a fő gond a tanulmány szerzője szerint, addig ugyanis, ameddig ezt maguk a párt vezéregyéniségei sem hiszik el, az emberek sem fogják.

Tóth nem beszél

A reprezentatív közvéleménykutatásra épülő és építő vaskos dokumentum szerint reményt és erőt kellene sugározni, valamint azt, hogy a szocialisták kompetensek és értenek a gazdasághoz, illetve, hogy képesek lennének vezetni az országot. Az MSZP-nek nem feltétlenül kellene igazat mondania gazdasági kérdésekben, milliárdok helyett kisebb összegekről, családi kasszákról kell beszélni, emellett pedig nem árt elit-, üzletember- és értelmiségellenes hangulatot gerjeszteni. Ezek mellett a Fidesztől – szégyen ide vagy oda – át kell venni mindent, ami ott jól működik.

Puch: El kell felejteni Gyurcsányt

A stratégia szerint a „horngyulai kisemberekkel” lehet legyőzni a Fideszt – bármit is jelentsen ez, illetve, ha modernnek és hitelesnek mutatják önmagukat, lenyúlva a jó és üzletileg is gyümölcsöző hazai ötleteket és sikeres embereket, cégvezetőket, akikkel sokat kell fotózkodni! Ez utóbbi lenne a „Másik Magyarország” projekt.

A tanulmány megállapítja, az lenne a legjobb az MSZP-nek, ha csak a Fidesz ellen kell küzdeni, a Jobbikot és az LMP-t egyáltalán nem kell emlegetni, előbbit meg kell bélyegezni, utóbbi nem is létezik.

A nyilvánosságra került kampányanyaggal kapcsolatban megkerestük Puch Lászlót, a szocialisták megyei elnökét, az MSZP legmagasabb köreiben dolgozó, egykori pártpénztárnokot. Szerinte a „horngyulai kisember” kifejezés azt jelenti, hogy el kell felejteni a Gyurcsány és Bajnai féle politikát, illetve azt a korszakot, másrészt az emberek életkörülményeire kell figyelni, ezt kell beemelni a kampány-kommunikációba, papagájkommandó-szerűen. Szerinte az elitellenesség filozófiája is jó ötlet, mert mint mondta, a politikai és a gazdasági elit lejáratta magát.

Schmuck birja Horn Gyulát

Meixner András, volt MSZP-s alpolgármester, a párt 2010-es polgármesterjelöltje szerint csak egy belső munkaanyagról van szó, amit még nem tárgyaltak, ezért nem is érdemes erről beszélni. Javasolta, hogy kérdezzünk rá az anyagra Tóth Bertalannál is, mert neki mindenről tudnia kell(ene), mivel a párt országos elnökségének a tagja. Tóthot azonban sem telefonon, sem e-mailben nem értük el, pontosabban nem válaszolt a témában felvetett kérdéseinkre.

Ez csak munkaanyag!

Némi gondolkodási időt kért, majd szintén nem fejtette ki véleményét Nyőgéri Lajos, a szocialisták pécsi elnöke sem, ellentétben Schmuck Rolanddal, a párt képviselőjével. Ő ugyan csak hallott róla, de nem olvasta a stratégiát, ennek ellenére szívesen mondta el a gondolatait.

Szerinte a „horngyulai kisember” szimpatikus, közel áll az emberekhez, szerethető. Pont olyan, mint a névadója!

 

[frame_left]

Töltse le, olvassa el a titkos kampánystratégiát!

Baloldaliság-Remény-Erő?

[/frame_left]

 

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő