Hogy ne a te bringádat tolják el!

Itt a nyár, ami egyben a biciklitolvajok szezonja is, hiszen ilyenkor jóval több kerékpárt lopnak el. A rendőrség június 18-án, tehát most csütörtökön ismét ingyenesen gravíroztat. 

Elég hajmeresztő történetek is keringenek arról, hogyan lopják a bicikliket Pécsen: a bevásárlóközpontok mellett, vagy éppen a forgalmasabb utcákban sem tudhatjuk biztonságban a kerékpárunkat még lekötve sem; és még akkor sem, ha térfigyelő-kamerák is figyelik az adott területet. Lapunk információi szerint ugyanis éppen egy ilyen helyről vittek el a napokban egy nagy értékű, lánccal lezárt kétkerekűt, de vittek már el bringát a Széchenyi térről is, amit elektromos csiszolóval szabadítottak meg a láncaitól.

A biciklisek között egyre inkább terjed az a nézet, hogy ellophatatlan kerékpár nincs, így ha valaki igazán biztonságban akarja tudni kedvencét, annak nem szabad magára hagynia, vagy akár a kerekeit külön le kell kötnie – így legalább megnehezítik a bűnözők dolgát.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: az esetek egy részében maga a tulajdonos észleli később az interneten vagy nyílt árusítási helyeken az eltulajdonított vagyontárgyát, tekintettel arra, hogy a tárgy egyedi azonosításra alkalmas tulajdonságait leginkább annak tulajdonosa, használója ismeri. A bűncselekmény észlelése esetén legjobb, ha késedelem nélkül értesíti a rendőrséget az ismert segélyhívó számok valamelyikén.

A lopásokról külön statisztikát nem vezetnek, ugyanakkor a legyűjtött adatok alapján a tavaly évben közel 50 kerékpárlopás történt Pécsen. A hatóság szerint pedig a nyári hónapokban növekszik a kerékpárlopások száma, amelynek oka elsősorban az, hogy a jó idő  beköszöntével egyre többen választják a kerékpárt, mint közlekedési eszközt.

Bár ez nem  még nem óvja meg a biciklit a tolvajoktól, ám a gravírozással legalább az ellopott és az ország másik felén megtalált bicikli  is visszakerülhet jogos birtokosához, de vitás esetekben is fontos bizonyíték lehet.

A rendőrség legközelebb június 18-án 15 órától 19 óráig a Légszeszgyár utca 8. szám alatti épületében gravíroztatja ingyenesen a kerékpárokat.  A megjelölt bicajokat a rendőrség fényképpel együtt veszi nyilvántartásba. A tulajdonos erről egy könyvet kap a saját és a kerékpár adataival. A jelölés segítségével az elveszett, ellopott eszközök megtalálásuk esetén gyorsan visszakerülhetnek jogos tulajdonosukhoz.

A rendőrség javasolja, hogy a kerékpárt a tulajdonos is fényképezze le, lopás esetén a kép akár az interneten, akár a sajtóban megjeleníthető, továbbá csatolható a feljelentési jegyzőkönyvhöz, ezzel is megkönnyítve a felderítést.

Hirdetés