6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálAz áldozatokra emlékeztek

Az áldozatokra emlékeztek

kommunizmus, Kovács Béla11

A rácvárosi iskola tanulói, tanárai, civil szervezetek képviselői, pécsi polgárok és városvezetők is megemlékeztek a kommunista diktatúra áldozatairól kedden. Az ünnepségen Hoppál Péter, a város oktatási és kulturális bizottságának elnöke és Breuer Pál, a Recski Szövetség elnöke tartott beszédet.

Az iskola falán lévő emléktábla megkoszorúzása és Kovács Béla szülőházának felkeresése előtt tartott ünnepi megemlékezésen Hoppál Péter azt mondta, talán nehéz ma felidézni a mostani fiatalok számára a diktatúra időszakát, azonban kötelessége minden ifjú magyarnak emlékeznie az akkori történésekre.

kommunizmus, Kovács Béla10

– Fontos, hogy a kommunizmus áldozatainak szenvedéseit, történeteit újra és újra megismertessük az emberekkel, hiszen köztünk élő emberekről van szó. Tanuljunk tőlük, hallgassuk meg őket, hiszen ekkor tudjuk meg, milyen is volt az 1948 és 1990 közötti korszak. A korszak, amelyben nem volt szabadság, nem volt szabad összegyűlni, nem volt szabad kimondani az igazságot, mert börtön, verés vagy kivégzés járt érte – fogalmazott Hoppál Péter.

kommunizmus, Kovács Béla8

A város oktatási és kulturális bizottságának elnöke beszédében elmondta: a kommunizmus eszméje a világban összesen 120 millió halálos áldozatot követelt, s ennek sokszorosát nyomorította meg, tette tönkre lelkileg, országok, nemzetek felvirágzását akadályozta meg.

kommunizmus, Kovács Béla5

Alekszandr Szolzsenyicin írót idézve úgy fogalmazott, „a kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem; cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja” – fogalmazott.

kommunizmus, Kovács Béla7

Breuer Pál, a Recski Szövetség elnöke Kovács Béláról megemlékezve azt mondta, a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárának pártját – hiába nyert az fölényesen a választásokon – a kommunisták ellehetetlenítették, Kovács Bélát pedig meghurcolták.

kommunizmus, Kovács Béla3

Az Országgyűlés döntése alapján 2000 óta tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. A patacsi születésű politikusról a rácvárosi iskolában emlékeztek meg, amely az önkormányzat döntése értelmében két éve viseli Kovács Béla nevét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő