Hős bölcsődei gondozók mentettek életet

Őri László, Pécs alpolgármestere személyesen fejezte ki a város nevében köszönetét szerdán annak a két bölcsődei kisgyermeknevelőnek, akik néhány héttel ezelőtt egy alig kétéves kislány életének megmentésében segédkeztek. 

Néhány héttel ezelőtt az egyik pécsi bölcsődében vizsgáztak jelesre hősiességből, lélekjelenlétből és helytállásból azok a pécsi kisgyermeknevelők, akik a mentők kiérkezéséig mesterséges légzéssel és szívmasszázzsal több mint öt percen keresztül segítették egy alig kétéves kislány életfunkcióinak fenntartását.

A kislány állapotát a kiérkező mentők stabilizálták, s az eset után néhány nappal teljes egészségben hagyhatta el a kórházat még decemberben.

Bölcsőde1

Őri László a város nevében a mentésben részt vevő gondozóknak szerdán köszönte meg a helytállásukat, amelynek során példát mutattak mindenkinek. Mint kiemelte: komoly lélekjelenlétről tettek tanúbizonyságot a gondozók, hiszen a kislány légzése tisztázatlan okok miatt leállt, s a mentők kiérkezéséig a két kisgyermeknevelő tartotta életben a gyermeket.

– Szerencsére eddig nem volt komoly példa rá, de ez az eset bebizonyította, hogy a pécsi bölcsődei gondozók 2013 óta folyamatos, életmentésre való képzése, amely hivatásos mentőtisztek segítségével történik, rendkívül hasznos. Most egy kisgyermek életét köszönhetjük ennek a programnak. Ezek a hősök megérdemlik a köszönetet, és meg kell őket becsülnünk – mondta az alpolgármester, amikor egy-egy csokor virággal is kifejezte háláját a dolgozóknak.

Dr. Buda Péter, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója megerősítette, hogy a mentők kiérkezéséig különösen fontos, hogy az életfunkciókat nem mutató sérültek megfelelő ellátást kapjanak. Mint mondta, amennyiben a keringés, illetve a légzés leáll az emberi szervezetben minden egyes tétlenségben töltött perc 10 százalékkal csökkenti a sikeres újraélesztés esélyét.

A pécsi bölcsődei eset azt mutatja, mondta, hogy a szakszerűen eljáró gondozók beavatkozása nélkül akár maradandó károsodást is szenvedhetett volna a kislány, de az sem kizárt, hogy nagyobb baj is történhetett volna.

A két rendkívüli gondozó szeretné kerülni a nagyobb nyilvánosságot, így nevüket nem szerették volna, hogyha megjelenteti a sajtó. 

Hirdetés