Huszonegyen tették le az állampolgári esküt

Tagjai lettek a közösségünknek

21 -en tették le kedden magyar állampolgári esküjüket a pécsi Boldogság Házában. Pécsen már több mint félezren kaphatták meg az állampolgárságot. 

Az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetése óta jelentősen nőtt a beadott kérelmek száma az elmúlt évekhez képest. Nyáron a Városháza közgyűlési termében, most pedig Boldogság Házában kaphatták meg állampolgárságukat a honosítási kérelmet beadók.

Tagjai lettek a közösségünknek
Tagjai lettek a közösségünknek

Pécs alpolgármestere, Őri László elmondta, hogy a honosítás olyan ünnepi esemény, melyet mindig egybe kell kötni az emlékezéssel. Hiszen immáron 95 esztendeje annak, hogy 1920-ban a trianoni döntéssel a magyar területek kétharmada, és a magyar állampolgárok egyharmada került jelenlegi határainkon túlra. Erre az igazságtalan döntésre ugyanakkor a magyar nemzet hosszú távon méltó választ adott, hiszen a honosítások során hazánk mindig új magyar állampolgárokkal gyarapodik és gazdagodik.

Az emlékezés eseménye is a honosítás
Az emlékezés eseménye is a honosítás

– A határon túli honfitársainak így ismét nemzetünk, közösségünk tagjaivá válnak, nemcsak lelkükben, hanem közjogi értelemben véve is – folytatta Őri . –  Ezután pedig már csak egy dolguk van: jól érezni magukat az országban, barátokat és élményeket szerezni.

Pécsett egyébként már több mint 600-an tették le az állampolgársági esküjüket.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés