Huszonhét éve segítik a rákos gyerekeket Pécsen

1990-ben azért jött létre a Tölösi Péter Alapítvány, hogy a rákbeteg kisgyerekeknek segítsen. Kedden, a nyílt napon és Pécsen kiállításon az alapítvány áldozatos munkájával ismerkedhettünk meg.

Dr. Szűcs Rozália elnök vezetésével az alapítvány a Dél-Dunántúlról érkező, Pécsi Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai osztályán kezelt, majd gondozott gyerekeket és családjaikat támogatja.

A Tölösi Péter Alapítvány huszonhét éves munkája során rengeteg fejlesztést vitt végbe a tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért és felépüléséért Pécsett: 1994-ben szülőszállást hoztak létre, 2001-ben a Nagyvárad utcában Rehabilitációs Központot alakítottak ki, 2004-ben pedig felújították a gyermek onkohematológiai osztályt.

A komplex rehabilitációhoz elengedhetetlen a szakszerű utánkövetés, a pszichés támogatás, a gyógytorna, és segítség a szociális ügyek intézésében – ezekben segít a Rehabilitációs Központ.

Sztojkovics Éva, a Népjóléti és Sport Bizottság elnöke a keddi nyílt napon elmondta, egy társadalmat nem kizárólag a gazdasági fejlettség határoz meg, hanem az is, hogy miként viszonyul a beteg, segítségre szoruló tagjaihoz. Éppen ezért öröm, mondta, hogy egyre több olyan civil szervezet jön létre Pécsen, amelyek ilyen tevékenységet folytatnak, és köztük van a Tölösi Péter Alapítvány is.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés