12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálIdén is átadták a Csorba Győző-díjat

Idén is átadták a Csorba Győző-díjat

Csorba Győző születésének 101. évfordulóján, a róla elnevezett könyvtár, róla elnevezett emlékszobája előtt adták át a korábban Pécs Város Közművelődési Díjának nevezett elismerést. Pár éve ez a díj is a neves pécsi költő nevét viseli már – idén a Csorba Győző-díjat Pintér László könyvtáros érdemelte ki. 

Egy kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepségen emlékeztek Csorba Győzőre a Tudásközpontban, születésének 101. évfordulóján. Az alkalomból pécsi alkotók Csorba életművéhez kötődő grafikáit, festményeit állították ki a költő nevére keresztelt emlékszoba előtti folyosón.

2017-ben a Csorba Győző-díjat Pintér László könyvtáros kapta.

Páva Zsolt polgármester a díjátadón elmondta, Csorba Győző nem csak író és költő, de könyvtáros, pécsi polgár és lokálpatrióta is volt. Így nem véletlen, hogy a korábban Pécs Város Közművelődési Díjának nevezett kitüntetést Csorba Győző-díjra keresztelték át.

– A maihoz hasonló megemlékezések, a tavalyi 100. emlékévhez kapcsolódó programok is azt bizonyítják, hogy a pécsi irodalmár szelleme továbbra is itt él közöttünk.

Páva Zsolt polgármester a Csorba Győző emlékszoba előtt köszöntötte a megjelenteket

Miszler Tamás, a Csorba Győző Könyvtár igazgatója arról számolt be, hogy az elmúlt egy évben, a Csorba-emlékév lezárása óta sok minden változás történt az intézmény életében.

– Új fiókkönyvtáruk nyílt, három könyvtárponttal gazdagodtunk. Folyamatosan haladunk előre a digitalizációval is. Egy dolog azonban nem változott és nem is fog változni: ez névadónk emlékének őrzése, hagyatékának ápolása.

Dr. Lovász István jegyző és Pintér László

Pintér László 1949-ben született Csornán. Győrben érettségizett, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakon szerzett tanári diplomát 1972-ben. 1976-ban könyvtár szakon is lediplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Pécsett dolgozott a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Központi Könyvtárában, a Pécsi Városi Könyvtárban, a JPTE Központi Könyvtárában, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Kari könyvtárában. 2001-től a Főiskola és Kari Könyvtárigazgatók Szövetségének elnöke. Egyetemi kurzusokat tartott dokumentumismeretből és könyvtárhasználatból. Rendszeresen publikál szakfolyóiratokba. A Digitális Irodalmi Akadémia szakértője.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő