Júniusban startol a Rockmaraton

Önkormányzati segítséggel, de idén is megrendezik, méghozzá nem is akármilyen minőségben a Rockmaratont június 24. és 30. között. A fellépők közé olyan sztárokat várnak, mint a New York-i hardcore legendát, a Sick of It All-t, és a svéd progresszív metál csapatot, az Evergrey-t.

Tavaly december óta dörzsölhetik a tenyerüket a hazai rockerek, punkok, szabadtéri bulira vágyók, hiszen ekkor jelentette be a pécsi városvezetés: egy ötmillió forintos önkormányzati támogatásnak köszönhetően 2013-ban is megrendezik az ország egyetlen “tiszta” rockzenei fesztiválját, a pécsi Rockmaratont.

Hatnapos buli, immár tizenharmadszor!

– A 30 ezres látogatottságú fesztivál már Pécshez tartozik, színesíti a kulturális palettát. Azt akartuk, hogy ez így is maradjon, ugyanúgy legyen Rockmaraton, mint 2001 óta folyamatosan – indokolta Csizi Péter, pécsi alpolgármester a támogatás odaítélését. A pécsi támogatás a költségvetés mintegy tíz százalékát jelenti. Csizi hozzátette: a résztvevők hatvan százaléka pécsi, ezért sem engedhette meg a város, hogy idén fesztivál nélkül maradjon Malomvölgy.

Varga Zoltán operatív szervező azt mondta, a bulin az elmúlt évekhez hasonlóan négy nagyszínpadon szól majd a rock, 165 zenekar lép fel, s harminc-harmincöt ezer látogatót várnak. A csapatok között olyan sztárok lépnek fel, mint a német Kreator, New York-i hardcore legenda, a Sick of It All, és a svéd progresszív metál csapat, az Evergrey vagy a svájci folk metál banda, az Eluveite.

Itt lesz a SOIA is!

– Továbbra is megmaradtunk a korábbi tematikus körben, amiben mozogtunk, s a jegyárak is megmaradtak a megfizethető kategóriában. A bérlet mindössze 6.990 forintba kerül, míg a napijegyet 4.990 forintért kínálják. A Rockmaraton születése óta nagy hangsúlyt fektet a fogyasztóbarát árazásra, ezért a fesztivál idén is a legolcsóbb vendéglátós árakkal dolgozik, hogy minél többen engedhessék meg maguknak ezt a felejthetetlen bulit, s ahogy eddig, így idén is lesz buszjárat a Malomvölgybe – így Varga.

A Kreator húsz éve járt utoljára Pécsen, most újra buliznak!

– Tavaly már nem voltak panaszok a hangosításra, s reméljük idén sem lesz. Ezért egy sátorral fedjük be a nagyszínpadot, így csökkenthető az arborétumból kijutó hang – tette hozzá a szervező.

Varga Zoltán: barátiak maradtak az árak!

Az idei Rockmaraton költségvetése 50 millió forint lesz, ebből közel tizenötmillió forintot költöttek a külföldi vendégzenekarokra.

A Rockmaratonról minden információ, így a fellépők is megtalálhatók a rockmaraton.hu internetcímen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Biugyi nélküli Matildnak 🙂 Ha eljösz közénk megtanítunk pogózni 🙂 Ne sajnáld a srómli józskát, mert azt megkaphatod a rockerektől is ha tényleg bugyi nélkül jösz te idióta

  2. Néhány észrevétel.
    Tisztelt cikk író!
    az ide rockmaratonról sokkal bővebb tudósításokat kérnék.több fényképet és végre VIDEÓ beszámolót is.
    Megérdemli a fesztivál, ami a maga nemében az ország egyik legjobb fesztiválja.
    Pécs közismerten a hazai metál élet fővárosa. Ide a zenekaroknak megtiszteltetés eljönni, mert a rockot értő és nagy számu közönség kivételes hangulatot varázsol a koncertekre.
    4-5 ezer vérprofi rocker minden nagyobb koncerten ott van.
    Néhány észrevétel a programról.
    az ide rockfesztiválról hiányzik két nagy rockbanda is a hazai palettáról, a Tankcsapda és az ómen. Tavaly voltak, így ez visszalépés.
    Pozitív az, hogy a város vezetése végre a rockfesztivál mellé állt, így hosszú távra biztosítva a fesztivál jövőjét. (néhány szavazatot biztos hoz majd a FIDESZ konyhájára is, a rockerek hálásak és nem felejtenek se jót, se rosszat)
    mielőtt bárki beszólna. a rockmaraton ital és élelmiszer kínálatának nagyobbik részét a helyi vállalkozások biztosítják, több önkormányzati cég bevonásával így a városnak a támogatás meg is térül
    mint olvastuk az eddigieknél nagyobb külföldi invázió várható, ami szintén a városnak hoz bevételt.
    a Színpadok sátorosítása remek ötlet volt és bevált. Tavaly a rekkenő hőségben csak ránk tört egy zivatar, de a sátornak köszönhetően a rongyá ázás elmaradt, ami a nagyszínpad előtt már évek óta rendszeresen bekövetkezett
    a fesztivál buszok ritkák .Így a Rockmaraton idején délutánonként a Kökényi buszok rogyásig tele lesznek és Kertvárosba már meg se kíséreld a felszállást mert esélytelen lesz.Süríteni kéne a fesztivál járatokat.

  3. Imádom Csizit! Ha találkozok vele idén a Rockmaratonon, megnyalom a szemgolyóját hálából…

  4. Az első kép csak a tiszta…ságról beszél. Ezért kár 5 milliót kidobni az ablakon. Inkább éhezőknek enni adni kéne .

  5. Már megint hangoskodnak ezek a hínárhajú, istentelen beat-huligánok és a hatóságok tétlenül nézik! Bezzeg az én időmben még az Illés koncerteket is szétverte a karhatalom, ha túl sok hangszer szólt egyszerre azokon a sistergő hangosító dobozokon keresztül. A fiamnak, Pistikének ifjúkorában megtiltottam, hogy ezt az ördögi krampácsolást hallgassa a kazettás magtenofonján, szerencsére azóta már ő is Lente Lajos és Sárdi János zengzetes énekét szereti. A züllött ifjúságnak azt tanácsolom, nézzék ők is többet a Nóta TV és a Dankó Rádió csodaszép dalcsokrait, mert így talán sikerül kivonnuk magukat a beatzene démoni befolyása alól.

Comments are closed.