Idén jönnek az új buszok Pécsre?

Javában folyik a pécsi tömegközlekedés teljes átszervezése, ezzel párhuzamosan pedig új buszok is érkezhetnek Pécsre. Ha minden jól alakul, akkor már decemberben. Úgy tudjuk, 15 darab csuklós Volvo busz érkezhet Pécsre. A városvezetők azonban igen óvatosak az ügyben.

hirdetés

 

Pécs teljes buszparkját elprivatizálta a PK Zrt. előző vezetése, még kérdéses, hogy az egykori szocialista városvezetők tudtával és jóváhagyásával, vagy enélkül. Ami biztos, hogy a bíróság elsőfokon 2 milliárdos károkozást állapított meg az ügyben, és hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte Keczer László volt cégvezetőt. Jelenleg egyetlen darab busz sincs a tömegközlekedést végző Tüke Busz tulajdonában, miközben zavartalanul kell működtetnie a szolgáltatást.

Mindezek mellett – vagy éppen mindezek miatt – javában folyik a közösségi közlekedés teljes átszervezése a városban, januártól új menetrend lesz, új járatokkal és járatszámokkal.

A városvezetés régóta tervezi, hogy megújítja az elöregedett buszparkot, eddig azonban a tömegközlekedés biztonságba helyezésével és az anyagi lehetőségek biztosításával voltak elfoglalva, hasonlóan az új cégvezetéshez. Most azonban úgy tűnik, a nem mindennapi nehézségek ellenére sikerülhet új buszokat vásárolni.

Tüke Buszok?

– Egyelőre óvatosak vagyunk, több gyártmány iránt érdeklődtünk – közölte érdeklődésünkre Árki Sándor. A Tüke Busz vezetője szerint kényszerhelyzetben van a város, az elprivatizált buszok és ezek állapota miatt mindenképpen indokolt újszerű, megbízható járművek beszerzése – különös tekintettel a változó menetrendre. – Egyelőre úgy néz ki, a legjobbnak a Volvo 7000A típusú buszok tűnnek. Az előzetes elképzelések szerint 15 darab csuklós buszra lenne szükségünk – magyarázza a részleteket Árki.

Annyit lehet tudni, hogy ezeket a buszokat a genfi utakon használták, Euro4-nek megfelelő szűrővel vannak felszerelve az igen szigorú svájci környezetvédelmi előírások miatt.

– Bármiféle vásárlás majd csak akkor jöhet szóba, miután minden egyes buszt alaposan, tetőtől talpig átvizsgálhattunk – mondja Árki Sándor.

Bár pontos összeget a Tüke Busz vezetője nem tudott mondani, úgy tudjuk, a 15 darab Volvo busznak a körülbelüli értéke 150-200 millió forint. Ha minden jól alakul, és a járművek átmennek a műszaki és egyéb „teszteken”, akkor akár már idén december végén szolgálatba állítanák őket Pécsett.

  • öreg motoros

    Legutóbb 6 éve jöttek új buszok.Azóta minden évben, november táján felröppentek a hírt, azután minden marad régiben… Különben az itt hírbe hozottak sem újak…:)

  • Sofőr

    Kedves Akela,

    A fogyasztással kapcsolatban vitatkoznék, személyes tapasztalat alapján.
    Ezek a gépek (Volvo 7700A) AKÁR 38-40 L/100Km fogyasztással is eljárnak. Itt a komolyabb tényező a karbantartás! 🙂 (Kötelező szervízek: olajak, szűrők, stb..)
    Nagyon precíz, hosszú élettartamú Svédországban gyártott motorokról beszélünk!

  • Mária

    Szeretném megkérdezni, hogy miért nincs Rózsadombról egy ugyanolyan közvetlen járat egyetemvárosba, mint a 162-es ami a városba megy. A mi bérletünk mennyivel olcsóbb, hogy át kell szállnunk. Szeretnénk mi is átszállás nélkül elérni a munkahelyünkre, ha már ugyan annyit fizetünk mint azok az utasok akik a városba mennek, átszállás nélkül. Reméljük januártól az 55-ös vonalán is lesz az új buszokból nem mindig az ócskával kell utaznunk, amin meglehet télen fagyni.

  • Kosaras Attila

    Tisztelt Uram! Kérném a Kosaras jelige használatát megszüntetni.Üdv. Kosaras Attila

  • Attila88

    Miért nem lehet hazai gyártású buszokat venni? Például NABI-t, Ikaruszt vagy Credot?

  • Tibcsi

    Becsülöm a polgit azért, hogy ennyire küzdenek a tömegközlekedéssel. Kczert, Tóthot, Nyőgérit, Vargát és Fuchsot főbe kellene lőni amiért kiárulták a buszokat! Ez lenne a minimum!

  • Kosaras

    Milyen ország az ahol egy város buszparkját le lehet nyulni, és csak 1 tolvaj kap csak 7 évet?? Komolyan ide ujra rákosi róth kéne.

  • akela

    Egy kicsit utánanéztem a dolognak. Ezeket a buszokat 2000-ben gyártották Lengyelországban, hét évet futottak Genfben, aztán amikor ott leselejtezték, megvette az Alfa busz, ami azóta csődbe ment (és a bank árverezi a gépeket). Érdekes, hogy Pesten futott belőlük néhány darab, de “nem váltak be”. Tehát 12 éves, kétes használhatóságú “új” buszokat kapunk.
    Mellesleg a BKV-nél 7700-as modellként futó, valamivel újabb darabok képesek többet enni, mint az öreg Ikarusok. Jó lenne, ha a hosszabb távú üzemeltetési költségeket is figyelembe vennék vásárláskor, nem csak a vételárat.

  • Mon$ter

    A jelenlegi járműveknél minden jobb.
    Én annak örülnék ha be lennének kamerázva hogy ne jussanak a Mercik sorsára (Lásd csuklósok hátsó ülések).
    Kérdés,mennyire bírják majd télen a terepet a csúszós,emelkedős utcákon.

  • Sanyi

    Zsenike

    Ne velem foglalkozzál, hanem a cikkhez legyen véleményed.
    Én 15 éve nem ültem buszon és nem is fogok ,úgyhogy lesza….m min fogsz utazni, de ha ezen a bandán múlik akkor 1-2 év múlva riksán fogsz utazni.
    Szép estét .

  • Sanyi!

    Megint? Nem tudok arról, hogy a Plazmán kívül lenne Pécsett más használt busz is. Szerintem annak is örülhetünk ha jön valamennyire használt, de a pécsi parknál bizonyosan jobb állapotban lévő busz, ugyanis szükség van rá. Viszont a város pénzügyi állapotát nézzük akkor új buszokra nem hiszem hogy az elkövetkező időkben számíthatunk, így én inkább utazok használt de jobb buszon mint az öreg ikaruszokon. Jelenleg inkább abban reménykedjünk, hogy a város tüzetesen megvizsgálja milyen futott buszokat hoz ide.

  • zseni

    mi van sanyi, kevés a répa otthon?

  • buszvezető

    Credo, Citadel 12-19 ez kell nekünk!!!!!!!!!!! 🙂 Magyar terméket Pécsre!!!!!!!!!!!!!

  • Sanyi

    Amíg Toller döntött busz ügyben , vettek is minden évben10-15 mergát. Csak utána szakatt meg a lendület, azóta pusztul ismét a buszpark.
    Hajrá magyarország, hajrá magyarok!

  • Sanyi

    Megint levetett 4-500 ezret futott szarokat , nem magyar gyártmányt ááá hátha ezzel támogatnánk a magyar ipart. Majd javítják külsős hozzá nem értőkkel mint a merciket olcsón.
    Megjegyzem, pl: a credo lazán tudja az Euro5-öt.