Így alakul át a pécsi vásártér

A városvezetés abban bízik, hogy jó vásárt csinált az önkormányzat a vásártér harmadának értékesítésével. Ismert, a Hauni egy éven belül száz új embernek, pár év múlva pedig újabb 100-150 főnek adna munkát; a bővülés fejlesztéssel is jár, a cég pedig kinőtte a vásártér melletti területet. A város ezért eladja annak egy részét, a pénzből pedig megújítja a pécsi vásárt.

A napokban számoltunk be arról, hogy a német Hauni gépgyártó tovább bővítené pécsi gyárát. A jelenlegi 1200 munkahely mellé a jövőben további 200-250 munkahelyet hozna létre a cég, de a fejlesztéshez már nem áll rendelkezésre elég terület. Ezért a minap úgy döntött a közgyűlés, hogy lehetőséget ad a vállalatnak a ma meglehetősen szellős vásártér egyharmadának megvásárlásához.

– A Hauni, amely még a válság évei alatt is 300 fővel tudta növelni a pécsi foglalkoztatottak számát, folyamatosan fejlesztett, épített gyártócsarnokokat, lépett előre a szakképzés területén – mondja Csizi Péter alpolgármester. Beszámolt róla: a rendelkezésre álló területek elfogytak a cég számára, ezért keresték meg az önkormányzatot, hogy találják ki együtt, mi módon léphetnének előre.

Az égből: a pirossal jelölt területet tavaszig viszi a Hauni, a kéket egy-két év múlva
Az égből: a pirossal jelölt területet tavaszig viszi a Hauni, a kéket egy-két év múlva – Jobbra a Hauni mai telephelye

– Rugalmasak voltunk, s egy olyan területet ajánlottunk, amely a saját szándékainkat is szolgálja. A mai vásártér – ami szerencsére rendkívül forgalmas, mert igénylik a pécsiek -, meglehetősen szellős, sok az üres terület rajta. A látogatóknak sokat kell gyalogolniuk, ha minden árus mellett el akarnak menni. Azt láttuk, hogy a terület egyharmadát, mintegy 50 ezer négyzetmétert nélkülözni tudja a vásártér, hogy így egy kompakt, könnyen bejárható létesítmény jöjjön létre – így Csizi.

Az alpolgármester elmondta: két ütemben valósul meg az értékesítés: 33 ezer négyzetmétert tavaszig, további húszezret pedig egy-két éven belül adnának át. A befolyó bevétel jelentős részét a vásártér fejlesztésére fordítják.

– Az értékesítés az autóvásár teljes, a vásártér keleti felének kisebb részét érinti, de mindenkinek megmarad az árusítóhelye a terület más részein; erre garanciát vállalunk. Nagy valószínűséggel tavaszig a kereskedőkkel együtt kialakítjuk a vásár új képét, elhelyezzük az autókereskedőket. Mivel a keleti fősor területét is átadjuk valószínűleg új utat is építünk a vásártérre – mondja már Barna Béla, a vásárteret üzemeltető Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója.

Több autókereskedőt is kerestünk annak kapcsán, mit szólnak a változásokhoz, de egyelőre nem nyilatkoztak lapunknak. Többen azt mondták, hogy megvárják, mit tervez a holding, s mennyiben találnak meghallgatásra az ő véleményeik. Ők egyébként annyit szeretnének csak, hogy továbbra is egyszerű legyen őket elérni autóval és gyalogosan is. Ha még jobban bele tudnak kerülni a vásár vérkeringésébe, annak csak örülnek – mondták többen.

[box title=”Marad a zsibvásár”]Sokan direkt a zsibvásár miatt mennek ki vasárnaponként. Őket a mostani változások egyáltalán nem érintik; ugyanott árulhatnak és vásárolhatnak, mint eddig. A vásártér belső területe viszont jelentősen átalakulhat. Ennek mikéntjéről viszont csak a holding és az árusok következő hónapokban várható egyeztetési folyamata végén tudunk csak beszámolni. Március végére mindenesetre újjáformálódik a vásártér képe és térképe.[/box]

Hirdetés

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. EZ NAGYON SZÉP ÉS JÓ,CSAK AZ VAN ELFELEJTVE, MÉG MINDIG A ROMÁN CIGÁNY A FŐ, ÉS NEM A MAGYAR KERESKEDŐ

  2. “Pisti”-nek gratula! “Ez a legjobb megoldás. Bővül a Hauni, lesznek új munkahelyek, közben meg a Vásártér is ésszerűsödik, hiszen most nincs kihasználva a teljes terület.” – Végre egy jó hozzászólás! Szerintem az emberek 95 %-a érzi, hogy a vásár évek/évtized óta NEM működik jól, félgőzzel, vagy még annyira sem… óriási területet elfoglalva. Jó ez a döntés. Ne szégyelljük leírni.

  3. Autós mozi…hummm vidám park helyett sokkal többen mennének el,nem is értem miért szüntették meg,de hát ami jó azt mindent megszüntetnek….,ilyen magyar ország meg a sok nagyokos,aki könyvből tanul valamit,de az élethez nem sokat konyít,vagy csak unatkozik a pénz számolás közben,nah most kéne még több lóvé….hogyan is??gondolkodom:ezt kiadom azt meg el,így több lesz a zsebembe….a paraszt meg jó megszívja….Ilyen országban élünk….

  4. sajnos a zsibi is el lett rontva,előre megvenni a helyet + harcolni másokkal,hogy legyen helyünk….borzasztó,fele zsibi már nem is zsibi….miért kell megváltoztatni ami jól megy!Remélem az eladott részből befolyt pénzből legalább a zsibit le aszfaltozzák…,a sok pénz amit beszednek….szegényeknek nincs rá…,mert valaki zsebében jobb helyen van…

  5. A pécsi vásár már nem az ami régen volt.. Bóvlik bóvlik hátán… Drágán! Román cigányokkal van tele akik még rosszabb minőséget árulnak. Néha esetleg a zsibin lehet találni 1-2 jó holmit azt ennyi…

  6. Tisztelt “bogár” az Ön által említett vállalkozások valós száma 67 akik csak vásár és ünnepnapokon működnek, akik ha “menő” a vállalkozásuk találnak a megújuló vásártéren alkalmas területet, még hosszú távon a leendő bővítményben több munkahely is létre jön

  7. Eddig legalább irányt lehetett mutatni az utódainknak, “nézd, arra volt az autós mozi” most majd a hűlt helye közelébe sem lehet menni. Pécs Magyarország “Detroit” -ja! 🙁

  8. ELÉGGÉ SZOMORÚ,HOGY A VÁSÁRBAN ELADOTT DOLGOKAT / FILLÉREKÉRT / ARRA SEM ELÉG,HOGY A HELYPÉNZ FIZETHETŐ LEGYEN.BÁR AZT IS TÖBBSZÖRÖSÉRE EMELTÉK,HELYENKÉNT VÁLTOZÓ,AKI ODA VISZ A PORTÉKÁT NINCS TISZTÁBA AZZAL HOVA PAKOLJA LE,AHOL KEVESEBB A HELYPÉNZ.ISMERŐSÖKKEL BESZÉLGETVE TUDOM,OLYAN MINT A VÁSÁRCSARNOK,MÁR NEM ADNAK ANNYIÉRT ÁRÚT EL MINT A HELYPÉNZ ÖSSZEGE,EZÉRT NEM JÖNNEK,HANEM EGYMÁS KÖZÖTT CSERÉLNEK HÁZAKNÁL.MIG A VÁSÁRCSARNOKBAN A TOJÁS pl: 30,-ft HÁZNÁL 20-ért

  9. Ez a legjobb megoldás. Bővül a Hauni, lesznek új munkahelyek, közben meg a Vásártér is ésszerűsödik, hiszen most nincs kihasználva a teljes terület.

  10. “bogár”! Az én kérdésem is az,hogy elolvastad-e a cikket,mert,ha igen,akkor szövegértelmezési problémák vannak!

  11. Tisztelt olvasók! Csodálatos,hogy új munkahelyek jönnek létre,de mi lesz azzal a közel ezer emberrel,akinek tönkremegy a vállalkozása,veszélybe kerül a megélhetése?A város nyer 350 milliót,de elveszíti a helypénzeket,járulékokat,adókat.Biztos,hogy ez hosszútávon is nyereséget hoz?Már az első átrendezés is komoly károkat okozott a kereskedőknek,többen ez miatt vonultak ki a vásártérről.A vidámpark ötletét,már akkor is mindenki hülyeségnek tartotta,kivéve a vezetőség.Nem nekik lett igazuk!Félő,hogy a mostani értékesítés,a végső lökés lesz,az amúgy is szakadék szélén egyensúlyozó kisvállalkozások számára.

Comments are closed.