6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálŐk búcsúznak, de még hogy!

Ők búcsúznak, de még hogy!

montazs_szili (1)

Összesen öt, Pécs szempontjából korábban meghatározó baranyai képviselő távozik az Országházból. Utánajártunk, hogy a szocialisták erős embere, Puch László, az egykori házelnök, Szili Katalin, a pécsi alpolgármester, Nagy Csaba, az ÖPE-s Fidesz-támogatással négy éve bejutott jelöltje, Kővári János és a jobbikos Németh Zsolt mihez kezd most.

Puch László, a legnagyobb MSZP-s titkok tudója, a párt megyei elnöke, volt pénztárnoka 1994 óta volt országgyűlési képviselő, de most nem jutott be. A listán 43. helyen volt, mivel 28 képviselő fért be, csak egy igen jó szereplés esetén lett volna esélye.

Puch a pártban is leköszön, átadja helyét a fiataloknak (Jobbra Tóth Bertalan országos elnökségi tag és Fuchs Gábor megyei pártelnök-helyettes)
Puch a pártban is leköszön, átadja helyét a fiataloknak (Jobbra Tóth Bertalan, országos elnökségi tag és Fuchs Gábor, megyei pártelnök-helyettes)

– Elsősorban a személyes döntésem volt, hogy nem erőltettem a további központi politikai karriert. Ez a húsz év hosszú idő, s az ember bele tud fáradni ebbe a dologba; hatvan év felett jobb egy kis nyugalom már. Ezt a mai politikát már egy új generációnak kell csinálnia – összegzett lapunknak Puch, aki hozzátette: személye számára nem, de a párt számára amúgy is egy nehéz időszak jön el.

A távozó képviselő azt mondta, egyelőre marad a párt megyei elnöke, de úgy vélekedik, a tisztújításon majd a fiataloknak kell átvennie ezt a szerepet. Ennek oka, tette hozzá, hogy a párt Pécsen induló jelöltjei, Tóth Bertalan és Szakács László szerepeltek olyan jó eredménnyel, hogy lehessen építeni a fiatalokra.

Puch László – aki Gyurcsány és Bajnai alatt még a közlekedési tárca államtitkára is volt – az elmúlt húsz év parlamenti munkájának hangulatáról, értékeléséről szólva azt mondta, „egész más ma a politika, az egymásra figyelés, a célcsoport, mint a kilencvenes években, amikor még nagy becsülete volt a mandátumnak”. Hozzátette, amikor először képviselő lett, emlékei szerint még büszkék voltak rá falujában is, viszont „a politika mára presztízsét vesztette” – mondta.

Szili egyelőre nem tudja, mihez kezd
Szili egyelőre nem tudja, mihez kezd

Szili Katalin is húsz esztendeje foglalhatott helyet a parlamentben, az utolsó ciklusban független, előtte szocialista képviselőként. Volt házelnök, s majdnem köztársasági elnök lett, de a szocik koalíciós társa ezt nem támogatta. Ő most a KTI listavezetőjeként célozta meg az országházat, de a bejutási küszöb közelében sem volt a szervezet, így távoznia kell. Azt mondja, végig kell gondolnia, hogyan folytatja, hiszen még nem döntött. Nem kizárt, hogy Szili Katalin visszatér a helyi politikába, de szavai szerint korai lenne minderről beszélni.

Nagy Csaba csak kitérőt tett. Minden feladatnak örül, mondja.
Nagy Csaba csak kitérőt tett. Minden feladatnak örül, mondja.

Nagy Csaba négy éve az első fordulóban jutott be az országgyűlésbe éppen Szili Katalin ellenfeleként, de idén ő is távozik az Országházból. Ő a kezdetektől, 1988-tól a Fidesz tagja, s a rendszerváltás óta, immáron 24 éve folyamatosan a városi közgyűlésben dolgozik. Az elmúlt négy évvel kapcsolatban azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy a ciklusban befejezték a rendszerváltás óta elmaradt feladatokat, így elindították az átfogó reformokat, szavazati jogot adtak a határon túl élőknek, megalkották hazánk új alkotmányát, csökkentették végre az országgyűlés létszámát a hazánk nagyságának megfelelő mértékre. Azt mondja, eddig valamennyi tisztséget felkérés alapján vállalt el, ez a továbbiakban is így lesz. Tervei szerint – ahogy az elmúlt 24 évben – az önkormányzati szférában dolgozik, a városért, a megyéért.

Kővári azt mondja, csak négy évre kérték fel a Fidesznél, Pécsen tovább dolgozna az ÖPE képviselőjeként
Kővári azt mondja, csak négy évre kérték fel a Fidesznél, Pécsen tovább dolgozna az ÖPE képviselőjeként

Kővári János négy éve a Fidesz támogatásával aratott szintén első fordulós győzelmet, s kapott dupla annyi szavazatot, mint MSZP-s kihívója, Tóth Bertalan. Mint meséli, felkérése négy évre szólt, s mikor megkérdezték, mit szeretne 2014 után, ő egyértelműen Pécset választotta. Azt mondta, az Összefogás Pécsért Egyesületet azért hozták létre, hogy legyen a városban egy olyan szervezet, amely elsősorban Pécs értékeiért és érdekeiért dolgozik.

– Ezt tette a parlamentben is, munkám révén két iskolát is felújítottunk Kertvárosban, megkezdődött az M60-as elkerülőút Kertvárost elkerülő szakaszának az építése, megújult a Melinda-park, most épül az új közösségi ház, a hajléktalan ellátást a kertvárosi plébániával közösen hoztuk létre, javult a közbiztonság – mondta.

Hozzátette: bár már nem parlamenti képviselő, de jelenleg is részt vesz az új panelprogram kidolgozásában, amelynek keretében olyan korszerűsítést tudnak majd végrehajtani, amely 30-40 százalékkal csökkentheti a rezsiköltségeket, emellett – mondta még el – most egy közel kétezer munkahelyet létesítő vállalkozás előkészítésén dolgozik.

Még ő sem döntött?
Németh olyan feladatot kapott Vonától, ami összeférhetetlen a parlamenti munkával

Németh Zsolt, a Jobbik képviselője négy év után szintén távozik a parlamentből. Azt mondja, sikerek és kudarcok is jellemezték ezt a négy évet.

– A legnagyobb siker, hogy be tudtuk bizonyítani: kormányképes erő a Jobbik. Kitörtünk a regionális szerepkörből, s Dél-Dunántúlon is jelentős erősödést tudtunk felmutatni, szinte duplázva a 2010-es eredményeket – mondta lapunknak. Szerinte a Jobbik egy folyamatosan fejlődő, erősödő párt. – Kudarc, hogy a benyújtott rengeteg indítványomból a Fidesz, csak azért mert azok jobbikos indítványok voltak, egyetlen egyet sem fogadott el, de legalább ezeket beépítették a saját törvénytervezetükbe. Kudarc az is, hogy most nem sikerült megelőzni a baloldali tömörülést Baranyában, de látván, hogy már most egymással veszekednek, prognosztizálható a szétesésük – mondta.

Személyes sorsáról azt mondta, biztosan nem lesz városi képviselő, ezzel együtt két önkormányzati képviselőjük mellé szeretnének új arcokat beültetni az őszi választás után a testületbe. Némethről országos híradásokban viszont hallhatunk még, hiszen Vona Gábor felkérése alapján külszolgálati feladatokat fog ellátni, ami egyébként is összeférhetetlen lenne a parlamenti képviselőséggel.

A felsoroltakon kívül távozik még az országházból Koszorús László (Fidesz) pécsi listás, Szekó József (Fidesz) mohácsi listás és Polics József (Fidesz) komlói egyéni, Pichler Imre szigetvári egyéni képviselő is. Rájuk azért nem tértünk ki részletesen, mert a baranyai megyeszékhely szempontjából nem voltak meghatározóak a parlamentben, hiszen a megye más részei kapcsán hallatták hangjukat, s a pécsi Koszorús László is főként országos politikai kérdésekben nyilvánult meg munkája során.

[poll id=”148″]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő