Szuperlaza pécsi irodák

A fővárosban egyre több olyan cég működik, ahol valamilyen módon odafigyelnek a náluk dolgozók munkakörülményeire. A Google magyar irodája és a Prezi talán a legmenőbbek ebben, utóbbi új központjában például ingyen büfé és pihenőtornyok is vannak. A fejlődés azonban Pécsre is eljutott, íme három cég, ahol élmény lehet dolgozni! 

[box title=”Weblapbolt”]

“Olyan munkakörnyezetet próbáltunk kialakítani, ahol mi magunk is szívesen dolgoznánk.”

A Weblapbolt elnevezésű, weboldalkészítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó kreatív cég már egy évtizede működik Pécsett, ám csak az elmúlt öt évben dolgoznak viszonylag nagyobb csapattal, jelenleg tíz fővel. A munkaerő számára biztosított kellemes környezet pedig a kezdetek óta az első helyet foglalja el cégpolitikájukban.

– Az ezen területen dolgozó szakemberek pillanatok alatt találnak munkát a fővárosban, de akár külföldön is, háromszor annyi fizetésért és kiváló körülmények között. Nekünk az az érdekünk, hogy Pécsett tartsuk a tehetséges munkaerőt, és ehhez kevés a versenyképes fizetés, ennél ma már több kell – mondja Lovas Máté tulajdonos.

A cég épp költözőben van, hamarosan elkészülő városközponti irodájukban egy 200 négyzetméteres úgynevezett “lazulós szobát” is kialakítottak, ahol az kollégák kikapcsolódhatnak munka közben, mondjuk egy jó Wii játszmával, de lesz pingpongasztal, projektor és csocsó is. Az irodai bútorzatot pedig úgy vásárolták meg, hogy azokban, illetve azok előtt kényelmesen el lehessen tölteni 8-10 órát. [/box]

weblapbolt
A Weblapbolt új irodája 200 négyzetméteres lesz
[box title=”Qualysoft SME”]

“Jó hangulatban jobb lesz a teljesítmény is.”

A weboldalkészítéssel és mobilalkalmazásokkal foglalkozó kreatív ügynökségnél szintén kiemelt figyelmet kap a kellemes légkör megteremtése. Ennek érdekében beszereztek egy csocsóasztalt, egy dartsot, de az abszolút kedvenc az Xbox.

– Nagyon fontos a munkamorál szinten tartása, kötetlen hangulatban pedig sokkal jobb a munkavégzés sebessége és minősége is. Egyáltalán nem igaz, hogy a sok szórakozási lehetőség rombolná a munkakedvet. Ne felejtsük el, hogy itt felnőtt emberek dolgoznak, akik ismerik a kötelességeiket. Ha feladat van, akkor feladat van – így Szabó János ügyvezető.

A fiatalokból álló társaság az irodán kívül is összetart. Hetente járnak gokartozni, de a vb meccseket is együtt, a főnök kertjében nézték meg grillezés közben. Csapatépítés céljából járnak közösen szabadulós játékokra, de alkalmanként ők maguk is kitalálnak vicces feladatokat.

A vezetőség a kollégák egészségét is szem előtt tartja, a dolgozók olcsóbban vásárolhatnak kerékpárt a cégen keresztül.[/box]

qualysoft
Bármikor jöhet egy gyors meccs a Qualysoft csocsóasztalán
[box title=”RG Studió”]

“Ha nincsen megfelelő lelkesedés, akkor nincsen hatékonyság.”

A 2000-ben alakult online marketinggel és tanácsadással foglalkozó cég egyelőre nem rendelkezik csocsóasztallal vagy Xboxszal, ám a dolgozók munkakörülményeit ők is szem előtt tartják. A legradikálisabb lépés ennek érekében például az volt, amikor a tulajdonos önszántából lemondott a cég vezetéséről, és egy hr-ben (humán erőforrásban) is jártas kollégára bízta a belső kommunikáció kezelését.

– Beláttam, hogy én nem értek annyira az emberekhez, de azért nem törődtem bele. Adottságaimból fakadó hiányosságaimat folyamatos személyiségfejlesztő tréningekkel igyekszem pótolni. Ilyen jellegű továbbképzésekre egyébként nemcsak nekem, hanem az összes munkatársamnak lehetősége van – mondja Erős Gábor, a cég egyik tulajdonosa.

Másik alapvetésük, hogy a széthajtott kolléga nem hatékony munkaerő – teszi hozzá Gábor – szellemi munkát csak kipihenten lehet végezni, épp ezért bár a munkaidő kötött, de szinte soha nincs túlóra és hétvégi munka.

A közös programokra nagy hangsúlyt fektetnek, hetente egyszer a cég számlájára közös ebédet vagy vacsorát csapnak, nagyobb összeröffenésekre azonban csak ritkán jut idő. A privát szféra ugyanis szent és sérthetetlen, így jellemzően mindenki siet haza a családjához.

A vezetőség a folyamatos fejlődés híve, így új irodájukban – ahová hamarosan átköltöznek –  kialakítanak egy rekreációs helyiséget, egyszerűbb testmozgási lehetőségekkel, zenesarokkal és csocsóval. [/box]

RGstudió
A közös programok összehozzák az RG Stúdió csapatát

 

Hirdetés