Így lesz pár száz forintból sok ezres tartozás

Nem árt résen lenni, ha az ember túl akar adni cuccain az internetes aukciós oldalon: egy néhány száz forintos díj igen gyorsan több tízezresre duzzadhat. A pénzügyi fogyasztóvédők szerint is eléggé megkérdőjelezhető ez az eljárás.

Nem először fordul elő, hogy rövid időn belül a behajtó céghez kerül az a tartozás, amit egy-egy termék feltöltése, vagy éppen eladása után kell jutalékként fizetni az aukciós oldalakon. A cégek ugyanis nem várnak sokáig: inkább szabadulnak a fölösleges köröktől, ezért kiadják behajtóknak a tartozásokat. Olvasóink szerint erősen megkérdőjelezhető az eljárás, hiszen néhány száz forintos tartozás után az erre szakosodott, dörzsölt, sokszor nem igazán ügyfélbarát behajtókhoz jut el tartozás.

– Második alkalommal kapok levelet arról, hogy nem fizettem be kb. 600 forintot, amit még megtoldottak valamennyivel a késés miatt. Mindezt pedig ki is adták behajtóknak – meséli Gábor. –  Ha több tízezerrel lógnék, akkor megérteném, de egy közel ezer forintos tartozást továbbadni nem túl baráti.

Gábor ugyanis nem régóta tartozott a pénzzel, de az összeg végül hatszorosára nőtt.

vásárlás

– Amikor megkaptam az erről szóló újabb levelet, megdöbbentem. Alig használtam az oldalt, nem is igazán adtam ott el semmit, ehhez képest most hatezret kell fizetnem.

Bakonyi Attila, a Vatera.hu-t is működtető Allegrogroup kommunikációs munkatársa szerint az általuk kiállított számlák fizetési határideje 14 nap, behajtásra  pedig csak akkor kerül sor, ha egy adott tartozást az ezt követő 21 napon belül sem rendezik.  Bakonyi szerint a cégük érdeke, hogy a pénz behajtási procedúra nélkül rendben beérkezzen hozzájuk, ezért emailben többször is felhívják a tartozók figyelmét az elmaradásukra. Mint mondta, ha ezen idő alatt sem rendezik a tartozást, akkor azt automatikusan átadják “követeléskezelő partnerüknek”.

– A behajtás adminisztrációs díját és a felszámított kamatot ők állapítják meg saját díjszabásuk szerint – közölte.

Azt tehát nem tudni, hogy pontosan mekkora összeggel kell számolnia az adósnak, és erről előzetesen nem szólnak az ügyfeleknek. E szerint akár “hasra ütéssel” is dönthetnek erről. Olvasónk is többször szerette volna megtudni, mégis milyen kalkuláció alapján számolták ki a több mint 4.000 forintos díjat a behajtók, és hogy mit is takar az adminisztrációs költség, de erre nem válaszoltak.

Morvai Gábor, a Pécsett is működő Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat szóvivője szerint a behajtó cég köteles a jóhiszeműség és a tisztességes együttműködő magatartás elveit betartani.

Morvai szerint ezért is valóban aggályos, hogy behajtási költségek mértékéről – legalább hozzávetőlegesen – sem tesznek említést, mivel itt nincs hatósági árszabás, vita esetén csak a bíróság döntheti el, hogy túl drága-e a behajtás vagy sem.

Olvasónk esete nem ismeretlen előtte sem, hiszen gyakran érkezik hozzájuk is panasz: jellemzően a költségek és a hangnem miatt. Ha kiderül, hogy nagyon agresszív a behajtó, akkor fogyasztóvédelmi eljárás jelenthet segítséget, de gyakran az is sokat jelent, ha a pénzügyi iroda segít egy korrekt és határozott levél megírásában, amivel helyretehetik a behajtót.

értesítés

[box title=”Behajtás vs. végrehajtás” title_color=”#ffffff”]Sokan nem tudják, mi a különbség a behajtás és a végrehajtás között. A magáncégek által végzett behajtás közvetlenül szinte sohasem érintheti az adós vagyonát, és kényszercselekményekre sem kerülhet sor, vagyis nem lakoltathatják ki rendőrökkel, míg a végrehajtás esetén mindkettő megtörténhet. A behajtó cégek bizonyos idő után végrehajtási eljárást kezdeményeznek. Kétmilliós követelés alatt ez az adós számára megküldött közjegyzői okirat – fizetési meghagyás – formájában történik, aminek az átvételtől számított 15 napon belül lehet ellentmondani, ha vitatjuk a követelést. Ezt követően perré alakul, ahol a felek bizonyíthatják állításaikat. Ennek hiányában a követelés jogerőre emelkedik és végrehajtható – azaz belép a képbe a bírósági végrehajtó, aki megteheti, hogy levonja a tartozást a jövedelmünkből, vagy ingóságainkat, ingatlanunkat elvegye, majd eladja.[/box]

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.