Ilyen egy “agyhalott” város kínálata

Pécsett szinte egész nyáron fesztiválozhatunk, de ha ez nem tetszik, akkor év közben is ezernyi kulturális program közül választhatunk. Annak néztünk utána, konrétan mennyi kulturális program van Pécsett.

Néhány nappal ezelőtt az egyik fővárosi hírportál készített videót a város kulturális életéről, amelyben néhány pécsi kulturális szereplő mondott – igen lesújtó – véleményt. Páva Zsolt ezért felhúzta a szemöldökét és Márta István sem nyugodt, bár érti. Szerintük túlzás és ostobaság azt állítani, hogy Pécs nem a kultúra, hanem a zombik városa. 

Mi arra voltun kíváncsiak, mégis hány programot szerveznek a pécsi kulturális intézmények évente, vagyis mi a konkrét választék. A számok megdöbbentőek!

[note note_color=”#9866ff”]A Zsolnay Örökségkezelő Kft. égisze alatt működő Kodály Központban tavaly a ZSÖK 24 saját szervezésű koncertet tartott, 42-t a Pannon Filharmonikusok adott, de a pécsi zenekar a fiatalabb korosztálynak még további 30 hangversennyel szolgált.  A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. további 23 hangversenyt szervezett a Kodályba, ezeken kívül a civil pályázat alapján és külsős szervezésben 16, míg a ZSÖK kooperációban még 7 kulturális program valósult meg. Mindez 142 kulturális eseményt jelentett 2013-ban.

A Zsolnay-negyedben a ZSÖK 600, a Bóbita Bábszínház 150, a Janus Egyetemi Színház 50, a Planetárium 606 programot bonyolított le. Ezenfelül külsős szervezésben még 200 esemény volt, így összesen 1606 rendezvényt tartottak.

A Művészetek és Irodalom Háza 2013-ban 257 (üzleti és kulturális) rendezvénynek adott otthont, a Széchenyi téri Pécsi Galéria 13 tárlat, a Zsolnay-negyed m21 galériájában összesen 20 üzleti és kulturális esemény, ebből 7 időszakos kiállítás valósult meg.

A ZSÖK állandó kiállításai, látnivalói: a Gyugyi-gyűjtemény, a Család- és gyártörténeti Kiállítás, a Rózsaszín Zsolnay kiállítás, a  Látványmanufaktúra, a Zsolnay Mauzóleum, a Labor interaktív varázstér, a Planetárium, a Pécsi Galéria és a Pécsi Galéria m21, a Bóbita Bábmúzeum, a Középkori Egyetem, a Cella Septichora, valamint az Ókeresztény Mauzóleum.[/note] [note note_color=”#ffce66″]A Janus Pannonius Múzeum – amely több részleget is működtet – szervezésében jelenlegi ideiglenesen látogatható tárlatok:  Leonardo, a reneszánsz zseni; Természet ízei; Major Kamill képzőművész alkotásai; Konyha a tükörben: a mindennapok kiállítása; 111 év – 111 kesztyű;  Egy korszak történelmi traumák között.

A JPM jelentős gyűjteménnyel rendelkezik: a Budapesten kívüli múzeumok legnagyobb képző- és iparművészeti kollekcióját tudhatja magáénak. A pécsi intézmény Néprajzi Osztályának gyűjteménye az országos hatókörű Néprajzi Múzeum után a második legnagyobb idehaza. A múzeum osztályai közül pedig a Régészeti rendelkezik a legtöbb műtárggyal, több mint 600 ezer darabbal.

Pécsi állandó kiállítások – a teljesség nélkül –  a Modern Magyar Képtárban,  a Zsolnay Múzeumban, a Vasarely Múzeumban és a Csontváry Múzeumban is láthatóak. [/note] [note note_color=”#ffa166″]A Pécsi Tudományegyetem tavaly 194 programot ajánlott a sajtó figyelmébe, de például egyike volt ezeknek az a Pécsi Egyetemi Napok, amely önmagában közel száz kulturális programot foglalt magában. A Kutatók Éjszakája, a Mandulavirágzási Tudományos Napok vagy a II. Szentágothai Napok szintén számos nyilvános, közérdeklődésre számot tartó tudományos előadást kínált az érdeklődőknek. Ezen felül a Janus Egyetemi Színház évente ötven előadást tart.  Így mintegy félezer, az egyetem által szervezett kulturális, illetve tudományos esemény jut egy évre.[/note]

 [note note_color=”#66ff6b”]A Pécsi Nemzeti Színházban a 2013-2014-es évadban összesen 426 előadást tartanak, ebből pécsi produkció 393. Van közte opera, balett, balett-beavató előadás, prózai előadás, komolyzenei koncert, a Mesés Opera sorozat tagja, musical, operett, gyermekelőadás, valamint angol nyelvű felirattal ellátott, külföldieknek szóló produkció is.

Ezek mellett a pécsi teátrumban szerepel a Proton Színház, L’art pour l’art társulat, Neptun Brigád -Új Színház, Medve Társulat, Thália Színház, de a Misina és Tanac táncegyüttes is. A nemzetközi tánctalálkozó, valamint a II. Családi Színházi Fesztivál keretében szintén több produkció lesz.

A fizető nézők számát az idei évad végéig 116 ezer főre várják, 94 százalékos látogatottság mellett. Összehasonlításképp: 2010-ben – az Európa Kulturális Fővárosa évében – 63.500 nézőjük volt 65% körüli látogatottsággal.

A Pécsi Harmadik Színház 2013. január 1. és 2014. február 28. között 172 előadást tartott, ebből 146 előadást a székhelyén, 26 előadást azon kívül. 4 új bemutatója volt, 10 korábbi előadását tartotta műsoron, továbbá 31 produkció vendégjátékait szervezte, s ezekből 76 előadásnak adott otthont. Az előadásaikat 16.029 néző látta.[/note] [note note_color=”#ff6667″]A Pécs Holding által indított Belváros újratöltve programban jelenleg négy üzletet használnak kulturális célra bérleti díj nélkül, a Design Labor, a FIKSZ egyesület és a Veterán Autósok kaptak egy-egy bérleményt ingyen, s a program második fázisában a Cigány Kulturális Egyesület Szentandrássy István kiállítását nyithatta meg nemrég.

Az újabb pályázati körben a Közelítés Művészeti Egyesület,  a Tanac táncegyüttes, a Pannon Filharmonikusok, a Periszkóp Rádió, a Mecsek Egyesület, az Ökográf Egyesület, a Képzőművészeti Stúdió és a Közösségi Játszó és Alkotótér kapott egy-egy helyiséget ingyen![/note] [note note_color=”#66ffd3″]Az idei rendezvénynaptár rengeteg programot tartalmaz. A Pécsi Fesztiválszervezőtől kapott információk alapján kifejezetten fesztiválként meghirdetett programból közel 20 van idén, köztük ott van az egy hónapig tartó Hangulatfesztivál, de van komolyzenei és népzenei program is. A fesztiválok több mint 100 napot fednek le az évből.

Ezek mellett nem kifejezetten könnyűzenei, szórakoztató rendezvények is vannak szép számmal, ilyen például a Nyitott templomok éjszakája, a Múzeumok éjszakája, a Szárnyas malac nap, vagy éppen a Bóbita Bábszínház nyári szabadtéri programja, a nyári színház eseményei – nagyjából negyven szerepel ezekből a naptárban. Mellettük ott van még tucatnyi Tüke Piac, kézműves vásár, vagy éppen az egy hónapon át tartó adventi vásár is.[/note] [note note_color=”#68ff66″]A névváltás előtt álló Szivárvány Gyermekházban összesen 33 csoport van, a szakkörök, klubok 10-24 fővel működnek, az összlétszámuk 499 fő, a foglalkozások alkalmainak száma 1386 volt tavaly.

Az egyéb közösségi, tudományos, művészeti programok, kiállítások, játszóházak, kézműves foglalkozások, vásárok és vetélkedők száma 219 volt, amelyeken 27.680-an vettek részt tavaly.

Az ANK-ban  működő művelődési házban évente átlagosan 6-10 színházi saját produkciót tartanak, többségük gyermekszínházi előadás. Évente még 3-4 hangversenyt is rendeznek, amelyeket az ANK  művészeti iskolájának koncertjei is kiegészítenek. Ismeretterjesztő előadásaik száma 20-30, de van Irodalmi Kávéházuk, várostörténeti, műveltségi, kertészeti és pszichológiai előadássorozatuk. A Szülők akadémiája pedig évekig nagy sikerrel ment. Ezek mellett évente kéttucatnyi képzőművészeti kiállítást is szerveznek.[/note]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

16 HOZZÁSZÓLÁS

  1. leventepeter

    Azért talán azt sem lenne szabad elfelejteni, hogy amíg nem volt elvándorlás, addig is csak a résztvevőket érdekelte “a” kultúra, leszámítva talán az olyan országos rangú rendezvényeket, mint a színházi találkozó. Épkézláb művészeti közélet az, ami a résztvevőkre szorítkozik? Szerintem csodaszámba megy, hogy erre ennyi pénzt adnak egy világgá híresülő esemény keretében. A művészet és társterületei (tisztelet a kivételnek), egyszerűen kihagyták a kulturális, vagy a politikai közéletet tárgyalását, vagy éppen tematizálását. Logikus, hogy ez a terep megmarad a közgondolkodás kétértékű kategóriáiban gondolkodó, arra alkalmatlan akárkiknek.
    És szerintem így nagyon is köze van az elvándorláshoz, mert ez az ostoba kétértéküség nagyban okozója a jelenlegi közállapotoknak.

  2. A lista nem is arra reagál, amit az origós cikk felvet. Pécsett nincsenek munkahelyek, befektetések, az egyetem leépül, 10 év alatt 8000 hallgatót veszített. A város fokozatosan, de nagy ütemben veszíti el pozícióit, lakosságát, vonzerejét. Hiába nagy a kínálat, ha nincs fizetőképes kereslet a kultúrára.

    A barátaim 90%-a elköltözött az elmúlt 15 évben, ha találkozni akarok velük, akkor Budapest, vagy London.

    Ez nem ballib, vagy fidesz probléma, hagyjuk már ezt a k**va politikát…

  3. Végig kéne gondolni, hogy a rendszerváltás óta felnőtt, diplomázott Pécshez kötődő potenciális közönség (diplomások, értelmiségiek, bárki aki szóba jöhet) milyen arányban maradt meg a városban. Ha rohamosan fogy a népesség, akkor az nyilván nem pestis, hanem a migráció következménye; hova és miért költöznek a pécsiek? (nyilván sokan “Európába”, mosogatni)
    Másrészt nem az előző háborúra kell felkészülni, és olyan projektekbe beruházni, ami jó lett volna 15-20-25 évvel ezelőtt, de akkor nem jött össze. A finanszírozó bízik benne hogy az itteniek tudják mit csinálnak, az itteniek abban hogy a finanszírozó tudja mire ad pénzt. Aztán marad a pénz, mint lényeg.
    A kultúra képviselői nem tudják, hogy hogyan lehetne a baromira fontos tartalmaikat a társadalom számára kommunikálni. A Döntéshozók nem tudják mire is lenne jó a kultúra a marketingen kívül, és hogy a pénz végül is azé kell legyen, akinek szánják a projekt szellemében. Senki nem tud semmit, az eredmény borítékolható.
    Mit mondjak, Pécset ismerve nem vagyok meglepve…

  4. Ha bekapcsolod a TV-t, láthatod, hogy folyamatosan van benne valami, amit műsornak neveznek. Ha viszont végigkapcsolgatod, nyugodtan mondhatod, hogy nincs benne semmi. Na, ugyanez van Péccsel is. Túlzás azt állítani, hogy nincs itt semmi, az érzés mégis ez. Merthogy mi vagyunk már csöppet depressziósok és nem dob fel valami művészkedés, ha minden más (munka, egészségügyi ellátás, közlekedés, lakásviszonyok, oktatás) gagyi. És ha még tudjuk hozzá, hogy milyen pénzlenyúlások vannak a kultúra területén, már a színvonalas események sem olyan vonzóak. A hiba bennünk, elgyötört pécsiekben van, nem dob fel semmi.

  5. A baj a dumáddal (és az origo videóval is) az, hogy nem igaz! A kultúra az emberben van/kezdődik. 2500 forint pedig relatív hogy sok vagy kevés. Egy egyedülálló kiállításért szerintem nem sok 2,5 doboz cigi ára. Egyébiránt tömkelegével van ingyenes kult program Pécsett. Lovasival pedig egyet tudok érteni, a város éjszakai élete igen cudar, köszönhetően elsősorban az iváskultúra nélküli 13-18 éveseknek.

  6. Rengeteg a rendezvény, kevés a néző…Erről szólt a Zombi, mert miért nincs rá kereslet. Nem az igény hiányzik. A pénz! Ki vállalja be 2500 Ft/ főért a Da Vincit? Vagy telik rá, vagy nagyon érdekli. Kedves Vezetők! Azért vagyunk zombik, mert nem a felkínált kultúrára költünk, hanem, hogy megéljünk. Munka és fizetés ugyanis nincs. A lecsökkent lakossági létszám kb 30%-a talán, aki mer néha kicsapongani. A többi 60 % abban bízik, hogy holnap még lesz kenyér. Ja, és 10 % már külföldön van. Főleg a fiatal kultúra evők… Ez volt a videó üzenete!

  7. Betegek vagytok mind…. Lovasi azt mondta, hogy e
    éjjelente agyhalott zombikkal találkozott. Nem a város az. Ti nyomik….

  8. Némileg zavarban vagyok, mégis kiknek szól ez a cikk? Az Origó videóriportjának nézőihez nagy valószínűséggel nem jut el, arra viszont jó lehet, hogy megveregessük a saját vállunkat.

  9. Mindíg, mindenhol voltak és vannak sértődött értelmiségiek, s főleg művészemberek. Részben igazuk is lehet, de
    zombi, agyhalott, meg döglött várost csak a fentiek élhetik meg – sajnálatos, hogy rosszul
    érzik magukat, túlzó véleményükre azért még érdemes odafigyelni…

  10. Köztudottan ballib emberkék próbálják lejáratni nemcsak városunkat hanem HAZÁNKAT is. Lett volna elszámoltatás most csak a börtönujságba zenélgetnének irogatnának ilyen hazátlan fattyak által megfogalmazottakat.

  11. A lista öngól, a mennyiség és a minőség között óriási különbség van. Ha a városvezetés nem 300 milliós Da Vinci-kamukiállításokra, Zsolnay-vázákra és meseoperákra költené a pénzt, hanem minőségi, kortárs kultúrára, akkor nemcsak kritikusok hallgatnának el, de a helyi művészek sem menekülnének pánikszerűen ebből a döglött városból.

  12. Hozzátehetjük még, hogy aki ezt nyilatkozta, az a valaki csak kis jóindulattal képvisel “kultúrát”.

  13. Aki azt mondja, hogy Pécs kulturálisan halott, az nem normális, vagy szándékosan hazudik, vagy nem mozdul ki a 4 fal közül és foteltroll! Minden értelmes ember számára világos, hogy akár napi szinten több tucat kulturális látnivaló, program közül választhat, ha akar! A baj az, hogy sokan nem mennek sehova, nem néznek meg semmit, nem kíváncsiak semmire. Csak sírnak.

  14. És a sok sok civil szerveződésű programokról és rendezvényekről sem feledkezzünk meg. A Pécsi Villamos nyitása óta több kiállításnak, irodalmi estnek adott otthont, és szinte minden szombaton rendezvénnyel várja a városlakókat és turistákat. https://www.facebook.com/pecsivillamos

Comments are closed.