6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálJön a harmadik suli felújítása

Jön a harmadik suli felújítása

Bár konkrét időpont még nincsen, de nincs kizárva, hogy már 2015-ben elkezdődik a harmadik IMS-szerkezettel épült kertvárosi iskola felújítása is. Az 500 millió és egymilliárd forint közötti beruházásra uniós forrást használ fel Pécs.

Csizi Péter országgyűlési képviselő lapunk kérdésére azt mondta, az októberben indult önkormányzati ciklus első komolyabb iskolafejlesztése az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola teljes modernizálása lesz.

– Az EU és a kormány közötti tárgyalások függvénye, mikor hívhatja le a fejlesztéshez szükséges támogatást Pécs. Szeretnénk, ha minél előbb létrejönne ez, mert akkor el tudnánk kezdeni a kivitelezés terveztetését is – mondta a képviselő. A pakliban benne van az is, hogy még 2015-ben el tudják kezdeni a munkát, de az is, hogy csak később.

Árpád Fejedelem

A forrás ugyanakkor mindenképpen meglesz, ugyanis azért – a korábbiakkal ellentétben – nem kell pályáznia a városnak, közvetlenül kap fejlesztési keretet a megyeszékhely. Csizi hozzátette: korábban a Testvérvárosok terei sulinál például energetikai korszerűsítésre tudtak csak pályázni.

Pécsen egyébként még öt évvel ezelőtt nyilvánítottak veszélyesség három pécsi iskolát, mert az IMS-technológia nem megfelelő alkalmazása miatt szerkezetileg meggyengültek. Az Illyés sulit – amelyet három éve újítottak fel – ki is kellett üríteni. Az Árpád gimiben jelenleg is műszaki felügyelet mellett zajlik az oktatás; egy statikus időről időre ellenőrzi az épület tartószerkezeteit, a létesítmény apró mozgásait.

A városban eddig féltucatnyi IMS-szerkezetű épületet felújítottak, de még mindig több létesítményt meg kell erősíteni. Azt tervezik, hogy pár éven belül mindegyik ilyen házat rendbe teszik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő