Januártól szabad a családi sírásás

Akinek nincs pénze, januártól ingyen is eltemetheti halottját. A sírhelyet az önkormányzat, a koporsót pedig az állam adná, a gyászolóknak “nem lenne más dolgunk”, mint néhány rokonnal vagy baráttal eltemetni az elhunytat. Számos veszéllyel azonban nem számoltak a törvény megalkotói, így például az átlagemberek nincsenek beoltva a különböző betegségek ellen, amiket könnyen elkaphatnak, ha halottal érintkeznek – figyelmeztetnek temetkezési vállalkozók.

Már a köztársasági elnök aláírására vár az új temetkezési törvény, amely bevezetheti az ingyenes szociális temetés intézményét. E szerint az önkormányzat köteles egy parcellát kijelölni a szociális temetkezési helyeknek. A kellékeket pedig – koporsó, urna, sírjel – az állam biztosítja. Az elhunyt családjának mindössze négy erős férfira és munkakedvre van szüksége. A feltétel ugyanis az, hogy csak a rokonok vagy barátok – szívességi alapon, tehát díjmentesen – segíthetnek a temetésben. Nekik kell minden feladatot elintézniük, így a sírásást, a halott öltöztetését, a ravatalozást, vagy például a koporsó leengedését. A kormány azoknak kíván kedvezni az ötletével, akiknek nincs pénzük kifizetni a temetkezési vállalkozót.

Pécsett a legolcsóbb temetés jelenleg nagyjából 120 ezer forintba kerül. A pécsi köztemetőben 170 ezer halott fekszik mintegy 57 hektáron. Évente körülbelül 2000 temetést tartanak a városban, aminek 9 százalékát az önkormányzat állja, mert a hozzátartozók nem tudják fizetni a költségeket.

Nagyárpád felé bővítik majd a pécsi temetőt.

– A városban új parcellát kell nyitni, amennyiben a köztársasági elnök aláírja az új tervezetet. A tervek szerint ezt a területet Nagyárpád felé jelölnénk ki – tudtuk meg Maruzs Eriktől.

A Pécsi Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója szerint Pécsett nem lesz túl népszerű a szociális temetés. Úgy gondolja, hogy a sok bonyodalom és vesződség miatt kevesen fogják maguk eltemetni a halottjukat – inkább fizetnek egy temetkezési vállalkozónak.

– Biztos nehezen tudják majd elvégezni a rokonok az összes tennivalót a halott felöltöztetésétől a koporsó leengedéséig – fejtették ki véleményüket lapunknak a Mammel-Mementó Temetkezési Kft. vezetője, Mammel Rudolfné. – Bár kétségkívül megoldható, hiszen sok faluban még mindig maguk végzik a temetést az emberek. Azonban úgy gondoljuk, hogy számos veszéllyel nem számoltak a törvény megalkotói, így például a civilek nincsenek beoltva a különböző betegségek ellen, amiket könnyen elkaphatnak, ha halottal érintkeznek.

Ugyanakkor a temetkezéssel foglalkozó cégek még nem tudhatják, hogy mi vár rájuk, mekkora bevételkieséssel számolhatnak januártól, ha életbe lép a szociális temetés.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szép ékes anyanyelvünk:

    A baj nem jár egyedül, ezért áshatunk, sőt a
    Szegény embert még az ág is húzza.
    Vigyázz a segítségkéréssel mert:
    Aki másnak vermet ás maga esik bele. Valamint: Mindenkit érhet baleset.
    Légy optimista, mert: Aki keres az talál ( kérdés mit).

    Kinyílik a bicska a zsebemben mert :

    Régen természetes volt a hozzátartozóinkat eltemetni, családi körben a családi birtokon. AKKORI szokások szerint.
    A falvakban később SÍRÁSÓK végezték eme munkát. AKKORI szokások szerint.
    Később jöttek a Temetkezési vállalatok. ÚJKORI szokások szerint.
    A TARIFÁK hatványozottan nőttek- temető ipar lett.

    EZ A MEGOLDÁS, amiért megint kell valamennyit fizetni is???

    MORBID az egész.

  2. Kb. mikorra készülne el a pécsi önkormányzat rendeletmódosítása ?
    Változna-e a lejárt sírhelyekért megváltásáért
    fizetendő összeg ? (Pécs)
    Természetesen csökkenésre értve…

Comments are closed.