Iskolás csapat miatt áll a bál Égervölgyben

Felháborodott olvasói levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben egy „természetjáró” írja le, miként volt szemtanúja az égervölgyi Fecske-forrásnál található építmény megrongálásának, valamint a patak szennyezésének egy iskolás csoport által. Utánajártunk a panasznak, kiderült, nem ilyen egyszerű az ügy. 

Elmondása szerint az erdőt járva egy Waldorf-iskolába járó csapatba botlott, akik éppen botokat, köveket hajigáltak a patakba, a meredek partoldalon szórakoztak, rongálva azt. Tanárukat hiába szólította fel arra, hogy fékezze meg a diákokat, ám a pedagógus csak félóra elteltével terelte össze a csoportot és vezényelte el őket onnan.

Megkerestük a kiránduló csoport vezetőjét, aki azon a napon kirándulni vitte a gyerekeket és találkozott a levélírónkkal.

A Waldorf-iskola illetékes tanára név nélkül elmondta, az iskola minden héten pénteken visz ki csapatokat erdőjárásra, hiszen ez tantervbe épített program náluk. Tehát az általa vezetett harmadikos csoport számára nem volt új sem a környezet, sem a természetvédelem fogalma.

Hosszú napokig ömlik a víz a tóból
Összerúgta a port a természetvédő és a suli csapata

Elmondása szerint a lányok faágakkal leveleket és egyéb belehajigált tárgyakat kotorásztak ki a vízből, a fiúk pedig a meredek partoldalon csúszkáltak, ez pedig nem volt balesetveszélyes szórakozás. Rövid idő elteltével felbukkant egy úr, aki minősíthetetlen hangnemben, káromkodva kezdett kiabálni a gyerekekkel, hogy ne merjék szennyezni a környezetet.

A pedagógus igyekezett minél hamarabb elvinni a gyerekeket onnan, és magyarázatot keresni nekik az „úriember” stílusára.

Szerinte szó sem lehetett környezetszennyezésről, a Waldorf iskola kiemelt fontosságúnak tartja a természet megóvását és a tanulók ilyen irányba való nevelését – mondja.

Az istenkúti Waldorf iskola hétfőn, hivatalos közleményben nyilatkozik majd az incidensről.

  • Pita

    Azt valaki elmondaná nekem, hogy a levelek, botok és kövek miként szennyezik a patakot?

  • Papsajttamas

    Kedves Thomas!
    Nem tudom, sikerült-e már megfigyelni 7.30 és 8.30 között a Belvárosi, vagy a Jókai iskola környékét! Ez sajnos minden óvoda, iskola környékén így van, amely ilyen (közlekedési szempontból) szűk keresztmetszetű helyen található és ahová kb. 20 perc leforgása alatt érkezik egy iskolányi gyerek.
    De a jóindulatért gratulálok.

  • Thomas Cheesee

    Waldorf iskola…. ja. Érdemes reggel 7.30 és 8.30 között megtekinteni, hogyan érkeznek az iskolába a diákok. Mindent (MINDENT!!!) elmond róluk. Mivel pénzes a suli (azaz zsebből finanszírozott, nem állami vagy egyházi) ezért nekik mindent lehet. A szülők olyan ökör módon parkolnak, és hajtják be a gyerekeket a suliba mintha övék lenne a fél hegyoldal. Csoda ha a gyerek is ilyen lesz… Csak rendezvény, szülőiértekezlet ne legyen náluk. Akkor még a buszmegálló tetején is porsche, merci, bmw parkol… Nem voltam ott, de sajnos naponta látom a “szabadgondolkodásúak” hogyan képzelik a világot.