Ismét a Google-nál vendégeskedik a régész

Két év után ismét „magához szólította” az internetes keresőjéről ismert Google központja Pozsárkó Csabát, aki már számos pécsi ókori emléket „feltámasztott” a cég háromdimenziós alkalmazásával. A több ókori épület ásatásában is részt vevő régész azért lobbizik, hogy idővel a Google térképszoftvere nemcsak mai, de középkori és ókori épületekről is háromdimenziós képeket továbbíthasson.

Képünkön: a bazilika 3D-s modellje. Ásatásvezető: Tóth Zsolt régész, Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Többek között az Ítélőtábla melletti basilica, a középkori universitas, a Karmelita kolostor, a székesegyház háromdimenziós látványtervét is az internetes keresőjéről ismert Google szoftverével rajzolta meg Pozsárkó Csaba, aki szabadidejében az észak-amerikai mogul béta-tesztelőjeként, fejlesztőjeként munkálkodik.

A 3D-s modellezést az elmúlt évek során olyan szintre vitte, s oly értékes tapasztalatokkal látta el a vállalatóriást a régész, hogy immár másodszor hívták el nemzetközi rendezvényre. Két évvel ezelőtt az óriáscég mountain view-i, kaliforniai központjában tarthatott előadást, most pedig a 3D-s megjelenítésben világelsőnek számító SketchUp szoftver legjobb felhasználóival „táborozhat” együtt.

Mint azt Pozsárkó Csaba lapunknak elmondta, szíve vágya, hogy olyan fejlesztés is létrejöjjön a Google Earth nevű térképszoftverben (ez egy ingyenesen letölthető számítógépes program, ami virtuális földgömbként használható a térképprogramban), ami világújdonságnak számítana. A mostani rendezvényen is előadja, hogy a régészeti korok szerint külön rétegekben is be kellene mutatni a nevesebb városokat. Szerinte bármelyik nagyvárosban örülnének, ha a Google e téren is fejlesztésekbe kezdene, hiszen – mint mondja – ki ne barangolna saját otthona száz vagy félezer évvel korábbi utcáin?

A szakember elmondta: jelenleg is dolgozik Pécs 3D-s megjelenítésén. A célja – már amennyire szabadideje engedi -, hogy bizonyos időn belül a legtöbb ókori, középkori épület az eredeti formájában legyen elérhető.

Videók Pozsárkó Csaba munkájából:

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.