Ismét gazdagodott a Gyugyi-gyűjtemény

667 darabból áll immár a Zsolnay Aranykora című tárlat, miután szerdán újabb 13 felbecsülhetetlen műremeket adományozott a városnak dr. Gyugyi László Amerikában élő műgyűjtő. A róla elnevezett népszerű gyűjtemény immár hetedik alkalommal bővült.

Sokadjára fogad be új dísztárgyakat a Zsolnay-negyedben lévő Sikorski-házban található Gyugyi-gyűjtemény az amerikai műgyűjtő Gyugyi László jóvoltából. A hat éve nyílt, a Zsolnay-család alkotásait bemutató káprázatos kiállítás immár 667 darabos.

Az átadón Páva Zsolt polgármester azt mondta, a bőség zavarában már alig tudnak helyet találni a gyűjtemény újabb és újabb darabjainak.

gyugyi01
Vincze Balázs a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezető igazgatója, Páva Zsolt polgármester és Gyugyi László műgyűjtő

Pár éve még kicsit tréfálkozva jelentette ki, hogy bővíteni kell majd az épületet, annyi remekműnek ad otthont, ám ezt most már komolyan át is kell gondolni – mondta. A polgármester hangsúlyozta, örül, hogy Pécs ilyen díszpolgárnak örvend, aki sosem áll meg, szorgalommal folytatja szenvedélyét, a gyűjtést.

gyugyi02
A polgármester nyitotta fel az új tárgyakat tartalmazó ládát

Gyugyi László több ezer kilométert utazott, hogy jelen legyen a bemutatón.Ő arról beszélt, alapvető célja mindig az volt, hogy a gyűjteménnyel mindenki számára láthatóvá váljék az az út, amelyet Zsolnay Vilmos élete során bejárt. Ez annak a szegény legénynek az útja, aki egy kis fazekasműhelyből indulva a Monarchia legnagyobb porcelángyárát alapította meg. Ennek kapcsán párhuzamot vont Zsolnay és Steve Jobs kiemelkedő munkássága és életműve között.

gyugyi03
Gyugyi László és Mack Lajos által stilizált magyar csutora

Azt is elmondta, vannak olyan műremekek amelyekre évtizedeket is várnia kellett, de megérte, és most megtalálta helyét a gyűjteményben. Ugyanakkor továbbra is dolgozik a gyűjtemény kiegészítésén.

gyugyi05
Megfigyelhető a Zsolnayra jellemző részletgazdagság és aprólékosság

A most ajándékozott műtárgyak egyik legkülönlegesebbike a Mack Lajos által stilizált csutora, melynek beszerzésére sok évtizedet is várt a gyűjtő.

gyugyi06
Káprázatos tárgyakkal bővült a gyűjtemény

A most érkezett remekműveket péntektől láthatja a nagyközönség.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés