Ismét lesz Képcsarnok

Változatlan tematikával, ám új üzemeltetővel napokon belül ismét kinyit a Király utcában lévő patinás galéria. Lesz megint hely, ahol kifejezetten kortárs műveket vásárolhatunk. 

Az év elején zárt be a Képcsarnok, amely az elmúlt évtizedekben mindig a minőségi kortárs művészeti tárgyakat értékesítette, s próbált egyfajta missziót is betölteni azzal, hogy a kortárs alkotóknak teremtett lehetőséget. A pécsi Képcsarnoknak az elmúlt hónapokban új üzemeltetője lett, a bezárt galéria két volt alkalmazottja úgy döntött, hogy belevágnak, újraindítják a galériát, miután látnak fantáziát a műtárgy kereskedelemben.

 – Nagyon nehéz a mai művészeknek megélniük, sokszor más foglalkozást is űznek, hiszen olyan kicsi a kereslet – mondta Bélteky Orsolya, aki korábban öt éven keresztül vezette a pécsi galériát. 

képcsarnok4
Már rendezik a kirakatot

Ebben segít a Képcsarnok, hiszen kifejezetten hasonló profilú galéria nem működik a városban. Sokan persze a művészeti alkotásokra azt mondják, hogy drágák, holott azt a 80 ezer forintos mobiltelefont is megvásárolják az általános iskolát végzett ifjaknak, ami akár két éven belül is tönkre mehet.

– Ma már nagyon alacsonyak az árak, egy műalkotás viszont maradandó, valódi értéket képvisel  – tette hozzá Bélteky Orsolya.

A Képcsarnokban ismét vásárolhatunk festményeket, plasztikákat, különböző szobrokat,  ötvösművészek által készített különleges tárgyakat, így például Laczák Géza, vagy éppen Zidarics Ilona alkotásait.

Amint minden engedélyük meglesz, akkor rögtön ki is nyitnak. A két régi-új galériás szeretné, ha ez napokon belül megtörténhetne.

 

Hirdetés