Itt az összes program a hosszú hétvégére

Ha május elseje, akkor majális. Az aktív pihenésre vágyók nem fognak unatkozni Pécsen, ráadásul a munkásmozgalmak által kiharcolt ünnep csütörtökre esik idén, így három nappal tovább élvezheti mindenki a szabadságot.

Bárki megtalálhatja a kedvére való időtöltést május 1-jén, ugyanis több városrészben várják különböző programokkal a pécsieket. A retro idén is menő, de békebeli hangulatot idéző, állati, sportos és fiatalos fesztiválok is színesítik a napot.

[box title=”II. uránvárosi retro majális”]A Mecsek Áruháznál délután három órakor kezdődő ingyenes rendezvényen a legkisebbeknek állatsimogatóval, légvárral, arcfestéssel, hennával és lufihajtogatással kedveskednek, míg az idősebb korosztályt koncertekkel, tánc- és divatbemutatóval várják, az est záró programjaként utcabált is tartanak. Fél kilenctől a Dolly Roll invitálja időutazásra a közönséget.[/box]
dollyroll
Idén a Dolly Roll a sztárvendég


[box title=”II. Pécs-keleti retro majális”]A sörre és virslire éhes pécsieket délután két órától várják a Budai Városkapu Iskolánál, ahol az előző helyszínnél is említett gyerekprogramok lovagoltatással, íjászattal és airsofttal egészülnek ki. Az itteni közönség azonban egy órával előbb, már fél nyolctól bulizhat a Dolly Roll slágereire. Az eseménydús napot utcabál zárja.[/box] [box title=”Békebeli majális a Balokány-ligetben”]A húszas-harmincas évek és az ezt megelőző korok polgári-népi hagyományait idéző és felelevenítő Békebeli majális csütörtökön tíz órakor veszi kezdetét, a családias hangulatban zajló egész napos programok este kilenc óráig tartanak majd. A nap fő eseménye minden bizonnyal a nosztalgia kerékpáros felvonulás – tweed run –, vagyis az I. Pécsi Vasparipa Galopp lesz, de a résztvevők a májusfaállításból, csónakázásból, portrérajzolásból is kivehetik a részüket. Emellett lesznek sport- és gyermekjátékok, művészeti előadások – operettduett és néptánc –, de sok más színvonalas programra is számíthatnak azok, akik kilátogatnak a ligetbe.[/box] [box title=”Szocialista majális”]Az MSZP pécsi szervezetének hagyományos majálisa fél tízkor kezdődik a Széchenyi téren, ahol Tóth Bertalan köszönti a résztvevőket tízkor. A beszédet követően a Móricz Zsigmond téren változatos és színes programokkal folytatódik a nap. Lesz lekváros kenyérevő verseny, arcfestés, aszfaltrajz verseny, akadályverseny és kutya szépségverseny is.[/box]

majális
Mindenhol színes programok várják a családokat
[box title=”Család expo és mini vidámpark”]Május 1-jén, délután két órakor nyitja meg kapuit az első pécsi Család Expo a Balokány-liget és a Tudásközpont közötti UNIV Étteremben, az ingyenes rendezvényt a Pécsimami szervezi. A gyerekek a mini vidámparkban tölthetik az időt, ahol lesz kisvasút, trambulin, körhinta, arcfestés is. A kiállítók villámgyorsan teljesíthető, izgalmas feladatokkal várják a látogatókat, 5 pecsét összegyűjtésével a családhoz tartozó minden gyermek mehet egy kört valamelyik játékon. A legszorgalmasabbak között rengeteg értékes nyereményt sorsolnak ki, a program végén közel száz lufi emelkedik majd a magasba. A várandós és pici babás családokat hasznos információk, meglepetések, babasarok, fél ötkor pedig ingyenes Ringató foglalkozás várja.[/box] [box title=”Rendhagyó tekerés a Kossuth téren”]Május 1-jén, délután kettőkor az egészséges életmód jegyében egy két órás spinracing óra keretein belül száz pécsi fog egyszerre tekerni a belváros szívéven. A rendezvény célja kettős, ugyanis az érdeklődők megmozgatása mellett adományokat is gyűjtenek a pécsi Gyermekklinika Fül-Orr-Gégészeti és Onkológiai osztályának a szervezők.[/box] [box title=”Állati majális búcsúzóul”]Mivel átépítés miatt ideiglenesen bezár a pécsi állatkert, a májusi hosszú hétvégén színes programokkal kedveskednek az érdeklődőnek az ott dolgozók. A gyerekek félóránként megnézhetik egy-egy állat etetését, sőt a közkedvelt tevepárt, Maricát és Gézát akár a kicsik is megkínálhatják valamilyen finomsággal, a gyűrűsfarkú makikat meg is simogathatják. Emellett lesz légvár, arcfestés, kézműves sarok és plüssállatvásár. A felnőttek az állatkert tervezett infrastrukturális változásait és a látványterveket nézhetik meg.[/box]
Fesztivál
Mindenki megtalálhatja a kedvére való programot

 

[box title=”Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok”]A Zsolnay-negyed a PTE-vel közreműködve harmadszor rendezi meg a Zsolnay Fesztivált május 1. és 3. között, ami az elmúlt évekkel ellentétben annyiban változik, hogy a PEN kisebb változata, az Egyetemi Napok is helyet kap idén a programsorozatban. A fesztivál 23 helyszínén több mint 110 programon közel ötszáz előadó szerepel. A három nap alatt 38 koncert, 41 családi-, gyerek- és 36 közösségi program várja a fesztiválozókat a májusi hosszú hétvégén, de helyet kap a testi-lelki egészség, és véradásra is sor kerül.[/box] [box title=”Változékony idő lesz a hosszú hétvégén”]Az időjárási előrejelzések szerint záporokkal indul a május, viharos széllökések kíséretében, szerencsére lehűlés nem várható, 19-24 fok között alakul a nappali maximum-hőmérséklet, sőt a nap is előbukkan időnként. Pénteken sem változik a helyzet, viszont néhány fokkal hűvösebb levegőre kell számítani. Szombaton elszórtan lehetnek zivatarok, melyeket helyenként napsütés vált fel. A leghidegebb órákban 4-9 fok valószínű, napközben 14 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vasárnap is marad a borús, szomorú idő. Gyakran lesz erősen felhős az ég, szórványosan záporeső is kialakulhat, a hőmérő higanyszála 14 fokig kúszik csak fel. Kérdés persze, hogy valóban rossz időnk lesz-e, hiszen az elmúlt napokban folyamatosan korrigálták a jelentéseket a szakemberek.  [/box]

Hirdetés

14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. És kertvárosba miért nem lesz semmi?
    És kertvárosba miért nem lesz semmi?
    És kertvárosba miért nem lesz semmi?
    És kertvárosba miért nem lesz semmi?
    Azért mert nem csináltok magatoknak, csak várjátok a sült galambot!!! Én kertvárosban lakom, de pécsi vagyok ezért a mandulásba mentem, mint a korábbi években is és remekül éreztem magam. Ja és a szervezés nagy részét is magam vállaltam.

  2. …nem ártott volna részletes műsor a Mecsek Áruház előtti programokról és a a keleti városrész majálisáról….:(

  3. Sajnos a pályázatunk finanszírozása csak múlt hét végén kezdődött meg, így nem tudtunk semmilyen programot szervezni a kertvárosba május 1-re:(
    Június 6-ára gyereknapot és színes programokat tervezünk a kertváros minden korosztályának. Akkor pótoljuk, ami most elmaradt. A mosolymanoegyesulet@freemail.hu címre, vagy Facebook csoportunkba (Mosolymanó Egyesület) várjuk a programötleteket, hogy mi az, amit szívesen látnának a kertvárosiak (előadók nincsenek tervezve).
    Várunk mindenkit szeretettel!
    Mosolymanó Egyesület

  4. A kertvárosiak megemelhetik a tespedt hátsójuk és elcammoghatnak máshová. Lehet mozogni!

  5. Mert 1 helyre vagytok zsúfolva!!!! Fel kéne kerekedni kis séta és oda menni ahol van! Majd minden az öletekbe hullik nem?

  6. Kíváncsi leszek mit fognak csinálni a buszokkal a Mecsek Áruháznál, mert a kertvárosi bulinál nem jártak a 6-osok.

  7. A kertvárosiaknak most kuss van, 1 hónapja Csizi a választásokra előtt megtartotta az ápriálist.

  8. Ha az időjárás engedi, a Balokányba elmegyek az unokámmal, gyerekkori legszebb emlékei közé tartozik, hogy a felvonulás után húgommal és szüleimmel a Balokányligetbe mentünk, csónakázás, igazi málnaszörp ivás tette emlékezetessé a programokat… !!! 🙂

Comments are closed.