Japán masszázzsal lazít “Halott Pénz” Dávid

Hat óra alatt ezer eladott jegy, több mint tízmillió videó megtekintés a YouTube-on, őrjöngő rajongók a színpad előtt. A pécsi Halott Pénz együttes tagjainak már tavaly sem kellett a szomszédba menni népszerűségért, ám a 2015-ös év még jobban bedurrant. Marsalkó Dávidéknak nem sok láblógatós estjük volt az utóbbi hónapokban.

Szinte lehetetlen úgy végigpörgetni a Facebookot vagy az Instagramot, hogy ne jöjjön szembe velünk legalább egy Halott Pénzzel készült vigyorgós rajongói fotó. Nem csoda, hiszen a Pécsről indult zenekar tagjai csaknem az összes fesztivál fellépői között ott voltak, és lesznek még a következő időszakban.

Halott Pénz

– Februártól májusig a saját turnénk futott, több mint húsz helyszínen, például Erdélyben is jártunk. Szerencsére elmondhatjuk, hogy mindenhol szívesen láttak minket, mert telt házzal ment az összes koncertünk, sőt egyes helyszíneken dupláznunk is kellett. Aztán a PEN-nel kezdetét vette a nyári fesztiválszezon és azóta nincs megállás – meséli Marsalkó Dávid, a zenekar frontembere.

A rengeteg felkérés mellett az egyik legnagyobb siker mégis júniusban érte a fiúkat. Budapest Parkba szervezett koncertjükre tízezer ember vett jegyet. Az, hogy egyetlen együttes ennyi embert megmozgat ma Magyarországon, hihetetlen nagy szó. Ráadásul úgy tűnik, így is maradt rajongó, aki lemaradt és pótolni szeretné a hiányosságot. A közönségtől érkezett követeléseknek eleget téve ugyanis szeptember 23-án újabb fellépéssel készülnek a Budapest Parkban. És csak úgy szólunk, hogy az első ezer jegy hat óra alatt elkelt!

Mellesleg elképzelhető, hogy Dávidék az internetet is felrobbantják még az idén. Wellhello-val közös produkciójuk, a VOLT Fesztivál himnusza, az Emlékszem, Sopronban 3.000.000 megtekintést produkált három hónap alatt. Az igazi nagy pofaleszakadós teljesítményt azonban a Valami van a levegőben című számuk érte el, ami bőven 10.000.000 megtekintés felett jár jelenleg.

Halott Pénz

A fentiekből szükségszerűen következik, hogy a zenekar nem sokat alszik az utóbbi hónapokban, idejük nagy részét a turnébuszban töltik, kevés kis szabadidejükben pedig megpróbálnak pihenni.

– Különösebb relaxálós trükköm nincs. Amikor tehetem igyekszem aludni, pihenni, vitaminokat szedek, és időnként eljárok japán masszázsra, az mindig helyrerak fizikálisan – így Halott Pénz Dávid.

Az együttes jelenleg új lemezének anyagán dolgozik, aminek várható megjelenéséről egyelőre nem sokat lehet tudni az azonban biztos, hogy ősszel érkezik a legújabb Halott Pénz szám.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés