Jön a nagy pécsi átszervezés

Teljes átalakításba kezd a pécsi önkormányzat annak érdekében, hogy a város még versenyképesebb  legyen – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján. Az átszervezés minden városi céget érint, első körben a Polgármesteri Hivatalnál kezdődik meg a karcsúsítás. 

– Az új pécsi közgyűlés első ülésén kezdtük meg azt a következő öt évre szóló munkát,  amelynek az a célja, hogy Pécs újra az élvonalba kerüljön, új vállalkozások jöjjenek a városba, erősödjön a gazdaság – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki hozzátette, hogy ehhez a pécsi városházának, az önkormányzat cégeinek is versenyképesnek kell lenniük – magyarázta.

A városvezető szerint ennek érdekében alakítják át a hivatalt, megszüntetik a még jelenlévő párhuzamosságokat, azokat is, amelyek az önkormányzat és cégei között is fennállnak.  Mindez viszont azzal is jár, hogy több lépésben elbocsátásokra is sort kerítenek.  Jelenleg 297-en dolgoznak a Polgármesteri Hivatalban, közülük 30 főnek mondanak fel, és a leépítést fokozatosan hajtják végre jövő év június 30-ig.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy rajtuk kívül a céges átalakítások során mennyi embernek kell távoznia, de a polgármester szerint további elbocsátásokra is sor kerülhet.

– A városnak olyan állapotba kell kerülnie, hogy a versenyképességi kihívásnak meg tudjon felelni, hogy újból Magyarország élvonalába tudjon kerülni  – tette hozzá. A városi vállalatokat érintő átalakításról szólva elmondta, a tervezet érinti például a Pécs Holdingot, a Biokomot és a Tüke Buszt, mindazon cégeket, amelyek között átfedések lehetnek a feladatellátás során.

Holding például kizárólag az önkormányzat vagyonával gazdálkodik majd, az összes, jelenleg alatta működő céget az Eszközkezelő Kft. veszi át. A sajtótájékoztatón elhangzott, a cél az, hogy a jelenlegi struktúrát a lehető legkisebbre csökkentsék, hiszen közel 60 vállalat tulajdonosa most a város.  Az átszervezéseket a jövő év végéig szeretnék végrehajtani.

 

Sajtóközlemény:

Legfontosabb a versenyképesség

Páva Zsolt, Pécs polgármestere egy héttel ezelőtt bejelentette, új korszak kezdődik Pécsett. A helyi gazdaság megerősítése, új munkahelyek létrehozása és Pécs versenyképességének javítása a legfontosabb feladat a következő években, különösen az, hogy mindenki dolgozni tudjon, aki dolgozni akar. Ennek érdekében komoly átszervezések kezdődnek Pécsett.

– Csak akkor beszélhetünk valódi versenyképességről, ha az önkormányzat is megteremti ennek feltételeit, ezért elsőként magunkon kezdjük a változtatást. Változtatunk a Polgármesteri Hivatal, az önkormányzat gazdasági társaságainak működésén, szervezeti keretein és gazdálkodásán is. Ennek elengedhetetlen feltétele a Pécsi Versenyképességi Program elindítása.

A polgármester bejelentette, első körben 30 városházi dolgozótól válik meg a hivatal.

– Mindent a várható feladatokhoz és kihívásokhoz igazítunk. Ezzel megszüntetünk számos felesleges munkakört, kiküszöböljük a párhuzamosságokat, gyorsabbá és rugalmasabbá tesszük az ügyintézést.

– Fél év alatt a versenyképességi program valamennyi lépését megtervezzük és eldöntjük. Ennek eredményeként Pécs olyan szervezetet alakít ki, amely alkalmassá válik a befektetők ösztönzésére, új gazdasági szereplők megnyerésére, ezzel új munkahelyek jöhetnek létre, megerősödhet a város gazdasága.

– Miként más területen pl. a kultúrában vagy közösségi közlekedés fejlesztésében, a közüzemi szolgáltatásokban úgy, a munkahelyek teremtésében és a gazdaság megerősítésében is az élmezőnybe szeretnénk tartozni Magyarországon.

– Ennél kevesebbel nem érhetjük be – mondta határozottan Páva Zsolt polgármester.

Hirdetés