5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálStartol az új panelprogram

Startol az új panelprogram

Hamarosan újraindulhat a panelprogram. Egyelőre azt mérik fel, mekkora rá az igény, azaz, hogy mennyien pályáznának. 

Ha minden jól megy, már májusban kiírják az első pályázatokat az új panelprogramban, amelynek során homlokzati szigetelésre, nyílászárócserére vagy akár napkollektorok telepítésére is lehet pályázni.

Nagy Emil: önerőből alig volt szigetelés
Nagy Emil: önerőből alig volt szigetelés

– Most folynak az előkészületek, hiszen egy munkaanyag készül a kormánynak. A választások után felálló kabinet egyik első döntése lesz, hogy határoz a komplex energetikai pályázatok kiírásáról – mondta lapunknak az önkormányzat természeti és emberi erőforrás fejlesztési bizottság elnöke, Kővári János.

Hozzátette: jelenleg azt méri fel az önkormányzat és a lakásszövetkezetek, hogy egyáltalán hányan pályáznának.

Egy tízemeletesnél az ablakok cseréje és a szigetelés 40 milliós tétel
Egy tízemeletesnél 40 milliós tétel a szigetelés

– Egyelőre úgy tűnik, hogy a költség harmadára lehet majd pályázni. Ez is nagy segítség, hiszen az utóbbi években csak nagyon kevesen vállalták be saját zsebből a szigetelést – mondja Nagy Emil, a megyei lakásszövetkezet elnöke.

Egy tízemeletes lakóház teljes szigetelése egyébként – ablakcserékkel – 40 milliós tétel, vagyis lakásonként több, mint 1 millió forint. Támogatás nélkül ezért nemigen tudtak belevágni az emberek.

Nagy Emilék úgy tudják, a pécsi önkormányzat több módon is segítené a Panelprogramot, például a pályázatok ingyenes megírásával vagy a rászorulók valamilyen szintű támogatásával.

[box title=”18 ezer otthon szigetelt” box_color=”#d0b43f”]Pécsett az elmúlt évtizedben lezajlott panelprogramok során közel 18 ezer otthont, több mint 600 épületet újítottak meg – a munkálatok értéke meghaladta a 7 milliárdot. Ezek a programok jellemzően egyharmadnyi önerőt kívántak meg a társasházaktól, míg a beruházás kétharmadát az állam és az önkormányzat dobta össze.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő