13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálJubileumot ünnepelt a természettudományi kar

Jubileumot ünnepelt a természettudományi kar

Nemcsak a Pécsi Tudományegyetem ünnepel idén jubileumot, hanem Természettudományi Kara is: huszonöt éve működik. A kar valamennyi hallgatója, oktatója, dolgozója ezt ünnepelte ma a TTK Ifjúság úti tömbjében.

Az ünnepséget a Vargha Damján konferenciateremben tartották, melyen részt vett a PTE vezetőségének és minden karának képviselője. Az eseményen Udvardy György megyés püspök, Páva Zsolt, Pécs polgármestere is jelen volt, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői, Csépe Valéria és Sipos Imre is.
– A kar életét komoly tudományos eredmények és komoly tudományos kapacitás fémjelzi – hangsúlyozta Bódis József rektor, majd kiemelte: az ünneplés a kitartó munkának szól, nem csak az ünnepi pillanatnak. Páva Zsolt polgármester szerint a természettudományos képzés presztízse ismét emelkedőben van, ami szerencse a város és a régió számára, ahogy a végzettek számára is, hiszen óriási az igény a természettudományos diplomával rendelkezők iránt a munkaerőpiacon.
– A partnerség tesz minket azzá, amik vagyunk – jelentette ki Gábriel Róbert, a TTK dékánja. Hogy ezt kifejtse, a megyés püspökhöz szólva megemlítette, hogy az Ifjúság úti épületet eredetileg a pécsi püspökség építtette, egyike a legszebb campusoknak Közép-Európában. Hangsúlyozta azt is, hogy a természettudományi kar mindig fontosnak tartotta megőrizni a minőségi képzést (egyébként az ennek megőrzéséért is dolgozó TTK-s dékáni kollégium éppen Pécsett ülésezik május 19-én).
Az ünnepségen levetítették azt a 25 perces, sok gyönyörű drónfelvételt is tartalmazó jubileumi kisfilmet, melyet az Universitas televízió munkatársai külön e jeles eseményre állítottak össze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő