6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKemény évzáróra készül a Punnany

Kemény évzáróra készül a Punnany

Sajátos évzáró bulival készül a Punnany Massif a haverjaival együtt, mivel a két ünnep között, december 28-án a Lauber Dezső Sportcsarnokban nem csak az óévet búcsúztatják, hanem bemutatják az új lemezüket is.

Még májusban jelent meg az országszerte hihetetlen népszerűségnek örvendő pécsi együttes 3 részes kislemez-sorozatának első, FEL névre hallgató epizódja. A Punnany az októberi pihenő után az év utolsó két hónapjában 11 megye 11 városában – köztük persze Pécsen is – mutatja be a friss anyagot, a már megszokott 10 tagú felállásban, totálisan élőre hangszerelve. Természetesen a koncerteken az új számok mellett a korábbi albumok nagy slágerei is megszólalnak majd.

A háttérben látható lemezjátszóra is lehet licitálni
A háttérben látható lemezjátszóra is lehet licitálni

Soltész Péter, az együttes menedzsere a Punnany hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy koncert mellett egy jótékonysági akcióval is készülnek, amelynek keretében az együttes legújabb klipjében (ami a Hétköznapi hősök címre hallgat) látható óriási műanyag hangszerekre lehet licitálni. A befolyt összeget pedig a Symphonia Alapítványnak adják, akik zenetanárok segítségével, játszva-zenélve tanítják a nincstelen, vagy épp rendkívül hátrányos helyzetű gyerekeket.

A D.O.G és a Punnany tagjai jó haverok
A D.O.G és a Punnany tagjai jó haverok

Az év végi koncertre visszatérve Soltész elmondta, hogy a fellépők egy igazi, színvonalas, zenés pécsi bulit fognak csinálni, amelynek önfeledt hangulatához nagyban hozzá fog járulni az, hogy az együttesek ismerik és szeretik egymást. Köztudott, hogy a Halott Pénz és a Punnany tagjai jóban vannak egymással, az azonban már csak hab a tortán, hogy mellettük fellép még a D.O.G is, akiket szintén Soltész támogat. A menedzser elmondta, hogy az egyre ismertebbé váló nemzetközi felállású D.O.G. a következő pécsi együttes, amely Halott Pénz és a Punnany mellett országos jelenlétet fog kialakítani.

Wolfie: "Sikeres évet zárt a Punnany"
Wolfie: „Sikeres évet zárt a Punnany”

Végezetül Farkas „Wolfie” Roland a Punnany-ból hozzátette, hogy a mai napig úgy érzik, hogy Pécs „táptalaja” a zenéjüknek, épp ezért az idei egyetlen pécsi koncertjük kiemelt figyelmet fog kapni, ami egész egyszerűen azt jelenti, hogy „szétrúgják a ház falát”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő