10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálNincs is bajban a PMFC?

Nincs is bajban a PMFC?

A Figyelő hetilap közölte a napokban, hogy veszélybe kerülhet a PMFC élvonalbeli szereplése, mert „az együttest működtető PMFC-Sport Kft. ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentése nyomán megindult a kényszertörlési eljárás”. Utánajártunk, mi igaz ebből.

Azt is írták, hogy a kényszertörlése elrendelő végzésben a Pécsi Törvényszék Cégbírósága a további működéstől is eltiltotta a társaságot, hiszen – mint írták – ilyen esetben ezt írja elő a jogszabály.

Lapunk igyekezett felgöngyölíteni a történéseket, ám a cégbíróságon hozzáférhető nyilvános adatbázisok szerint megfelelően működik a klubot irányító gazdasági társaság. Ahogy azt Zámbó Ágnes kollégiumvezető lapunknak elmondta, a pesti lapnak hivatalos úton nem lehettek ilyen információi, hiszen a cég az adatok szerint működhet.

Az azonban az adatokból kiderül, hogy a PMFC-Sport ellen korábban elindult legalább két végrehajtási eljárás még májusban; az egyik ügyet Supka Attila korábban menesztett vezetőedző ügyvédje indította el, mert szerintük több mint kétmillió forinttal és annak járulékaival tartozik a trénernek a klub.

Matyi közleménnyel készül
Matyi közleménnyel készül

Az iratok szerint ugyanakkor megszüntették a végrehajtást júniusban; feltehetően megegyeztek a felek. Ugyanígy a NAV is elindított egy végrehajtást szintén májusban, de júliusra az az eljárás is lezárult. A Figyelő állításainak megfelelő okiratok egyelőre viszont nem léteznek, valószínűleg mert nem ért ilyen stádiumba az ügy.

Kerestük a PMFC-t, de Győri János ügyvezető nem nyilatkozhat az ügyben, kizárólag Matyi Dezső a cég többségi tulajdonosa a jogosult, őt viszont nem értük el.

Hargitai János, a PMFC-nél működő egyesület nemrég kinevezett vezetője, a klub elnöke azt mondta kérdésünkre, hogy még informálódnia kell az állítások ügyében; erre kedden kerít sort.

– Egyébként is ez lesz az első formális találkozó közöttünk, s a hírtől függetlenül is most akartam begyűjteni minden fontos információt. Természetesen állok a s sajtó rendelkezésére ezután, hiszen a célom, hogy minden területről tiszta képet kapjanak a szurkolók és a csapat iránt érdeklődők. A cél, hogy segítsek, ez pedig akkor fog menni, ha mindennel tisztában leszek – mondta a klubelnök.

Úgy értesültünk, Matyi Dezső a Figyelő állításaival kapcsolatban kedden sajtóközleményt fog kiadni; a klubhoz közel állók szerint ebben megnyugtató információk lesznek, azt várják, hogy a PMFC élvonalbeli szereplése bizonyosan folytatódhat.

Tőlük úgy értesültünk, hogy valóban megkezdődött egy kényszertörlési eljárás, de ez minden vállalkozásnál így van, amelyik nem adja le mérlegét az adott év májusának végéig. Ilyen esetekben a cégek kapcsolnak, s elkezdenek iparkodni az ügyön; információink szerint a PMFC Sport Kft. már eleget is tett kötelességének, s pár napja pótolta az elmaradást.

Frissítve – kedd, 10:24

Lapunk hozzájutott az augusztus 2-i cégközlönyhöz, amely a Figyelő információit megerősítik.

Cégközlöny, PMFC

Címlapos fotónk forrása: pmfc.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő