8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKertvárosban indul a nagy buszátszervezés

Kertvárosban indul a nagy buszátszervezés

Leforrázva érezhetik magukat a Kisalföldön, ugyanis mind Győrben, mind Sopronban brutális módját választották közösségi közlekedésen való spórolásnak: hatalmas jegyáremelést és óriási járatszám-csökkenést kaptak a nyakukba. Pécsen mi is rákérdeztünk, mit hoz a jövő?

Győrben jövőre drasztikus módon csökkennek a járatok: 900 ezer kilométerrel futnak kevesebbet a buszok januártól, azaz a buszok hatoda „eltűnik” az utakról. Mindezt úgy, hogy a tarifákat 10 százalékkal emelte meg az önkormányzat. Sopronban, ahol szintén a Kisalföld Volán viszi-hozza az utasokat, már az év közben ritkították a járatokat, szüntettek meg vonalakat, s most ott is tizedével nőnek a viteldíjak; egy vonaljegy ott például már 320 forint lesz elővételben januártól.

– Pécsen egészen más oldalról, az utasok igényeinek fényében nyúlunk az átalakításokhoz. Jelenleg is tart az a hatalmas munka, amely a több évtized alatt megkövült vonalhálózatot a mai igényekhez alakítja – mondja Árki Sándor a Tüke Busz vezérigazgatója, aki egyvalamit máris meg tudott ígérni: a jelenleginél nem lesz kevesebb futásteljesítmény, mert az a szolgáltatási színvonal rovására menne. Ebből pedig nem engednek, mondta, és egyelőre tarifamódosításra sem készülnek.

A vonalhálózat bevezetése a tervek szerint egyébként két ütemben valósulna meg. Kertváros és a belváros között már februártól az új rend szerint járhatnak a buszok, míg a város többi területén márciusban vagy áprilisban léphet életbe új az menetrend, indulhatnak új járatok.

Ami a jegyeket és a bérleteket illeti, szintén lesznek pozitív változások – ígéri Árki.

– A tervezett új menetrend bevezetésével egy időben a jegy- és bérletstruktúra is átalakul. Az új éjszakai hálózaton például terveink szerint a nappali tarifarendszer lesz érvényben, azaz a bérleteket is elfogadjuk majd járatainkon. Emellett vizsgáljuk még, hogy milyen hatásai lennének egyes, eddig Pécsen ki nem próbált jegy- és bérletvariációknak. A cél, hogy minél színesebb, népszerűbb legyen a paletta – tette hozzá a vezérigazgató, aki jövő év elejére ígérte, hogy letisztul a kép ez ügyben.

 

[frame]Fagyszolgálat a kimaradások ellen

Árki elmondta: a régi buszközlekedési társaságtól örökölt járművek kora és műszaki állapota indokolja, hogy a téli időszakban különös gondot fordítsanak a járatkimaradások számának minimalizálására. Ezért a cég mind a telephelyen, mind a vonalakon fagyszolgálatot tart készenlétben az esetlegesen előforduló problémák elhárítására.[/frame]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő