Gázolás: műteni is kellett a fiút

Stabil az állapota, de műteni kell azt a 14 éves pécsi fiút, akit zebrán sodort el az autó. Az MTV Híradójának is nyilatkozó kisfiú elmondta: papírgyűjtés volt az iskolában és testvérével keltek volna át a kijelölt gyalogátkelőhelyen, amikor az őket átengedő autó mögül előbukkant egy másik kocsi. A fiú testvére zúzódásokkal megúszta a balesetet, de a fiút a felkarjával műteni kell, ő a motorháztetőre zuhant.

– Forgott a világ, meg a fék hangját hallottam – mondja a 14 éves Márk, akit szerda reggel sodort el egy autó a testvérével együtt a Hársfa utcánál Pécsett.

– Papírgyűjtés volt az iskolában, ezért az iskolától indultunk át a másik oldalra – meséli a történteket Márk. A tesómmal, Fannival álltunk a zebra szélén, amikor az egyik iskolatársam anyukája elengedett minket. Mi el is indultunk, de akkor az autó mögül hirtelen egy másik autó bukkant elő – mondta el.

A kisfiú az autó motorháztetejére esett, míg testvére a hátán lévő táskájára. Ő zúzódásokkal megúszta a balesetet, de Márkot műteni kell.

– Szerencsére stabil állapotban van, bal oldali felkarcsonttörést diagnosztizáltunk nála, ezt műteni kell – mondta dr. Rózsai Barnabás, a Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa délután.

Baleset1

A Bártfa utcai Általános Iskola igazgatóhelyettese szerint a gyerekek már többször kerültek életveszélyes helyzetbe, mert az autósok nem kellő körültekintéssel közelítik meg a gyalogátkelőhelyeket. Sarlós Józsefné szerint az is előfordul, hogy a gyerekek figyelmetlenek, de az autósok sokszor nem elég óvatosak a zebráknál.

Pécsett egyébként a napokban festik újra a zebrákat. Háromszázból hatnál piros-fehér csíkokkal is ellátják a gyalogátkelőhelyeket, hogy jobban odafigyeljenek a gyalogosokra – mondta Lóczi Szidónia, a Biokom Kft. pr-menedzsere.

Korábban írtuk:

Mentők szállították kórházba azt a két gyereket, akit egy sötét színű BMW gázolt el szerdán reggel a Hársfa út és a Bártfa utca kereszteződésénél egy zebránál.

Mint azt lapunknak egyik olvasónk elmondta, valószínűleg mindkét gyermek komolyabban sérült, az egyik testét rögzíteni is kellett a hordágyhoz.

bártfa utca baleset1

A 26 éves férfi állítólag szabálytalanul akart előzni a zebra környékén és nem vette észre az éppen átkelő diákokat. Bár nagyot fékezett, s autója csúszott is, a gázolást nem tudta elkerülni. A helyszínen a rendőrök megkezdték a kihallgatását.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kérdésünkre azt közölte, hogy az elsődleges adatok alapján a baleset következtében az egyik gyermek súlyos, a másik könnyű sérüléséket szenvedett, mindkettejüket mentők szállították kórházba.

A Pécsi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

Frissítve (10:55)

Értesüléseink szerint az egyik gyereknek a karja tört el, míg a másik csak felületi sérüléseket szenvedett, állapotuk jó. A közeli iskola igazgatója munkatársunknak azt mondta, gyakran előfordul, hogy problémák vannak a baleset helyszínén, ezért többször is kérték polgárőrök segítségét. Legutóbb sárga villogót is felszereltek, s várhatóan ez a zebra is megkapja a piros festést, ami veszélyes útszakaszra utal. Az eset úgy történhetett, hogy a zebrán egy autós megadta az elsőbbséget a zebrán haladóknak, viszont a BMW-s – értesüléseink szerint – úgy döntött, kikerüli ezt a kocsit, ekkor üthette el a gyerekeket.

Zebra figyelmeztető

Érdekesség, hogy a Biokom éppen az elmúlt hetekben kezdte meg a figyelmeztető jelzések felfestését és az érintett szakaszon is van gyerekere figyelmeztető jelzés.

Németh-Korb

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés