Ki lesz az egyetem pénzügyi ura?

November elsejével állhatnak munkába a kancellárok, akiket október közepén nevezik ki a felsőoktatási intézmények élére. A kancellária-rendszer bevezetését sokan kritizálják, ám vannak támogatói is, például a nagy tekintélyű Professzorok Batthyány Köre. A Pécsi Tudományegyetem esetében két esélyesről tudnak a jól informáltak.

Pécsi Tudományegyetem vonatkozásában tíz jelöltről tudni, akik közül Lengvárszky Attila, a PTE jelenlegi oktatási igazgatója, valamint Ruzsa Csaba, a gazdasági főigazgató egyetemi nagyberuházásokért felelős helyettese számít esélyesnek.

A kancellária-rendszer bevezetését nem mindenki nézi jó szemmel, ám jó néhány prominens személy és szervezet támogatja a kormányt eme elképzelés megvalósításában. Mások mellett korábban Visy Zsolt, a Professzorok Batthyány Köre pécsi csoportjának vezetője is elmondta munkatársunknak, hogy szerinte is szükség lehet a kancellár személyére – elsősorban a különböző magán- és csoportérdekek visszaszorítására, a különféle szabályok és előírások szigorúbb betartására vonatkozóan.

pte1

A hatályos jogszabály szerint a kancellár kinevezésével egyidejűleg megszűnik a gazdasági főigazgatói poszt, amit pillanatnyilag Krutki Józsefné doktor tölt be. Mivel a szakember információink szerint közel áll a nyugdíjazáshoz, könnyen elképzelhető, hogy visszavonulásáig találnak számára megfelelő feladatot az intézmény berkein belül.

A folyosói pletykák tehát Ruzsa Csaba és Lengvárszky Attila esélyességéről szólnak. (Utóbbi a most lezajlott önkormányzati választás előtt – némileg váratlanul – az ÖPE színeiben visszalépett a képviselőjelöltségtől.) Bár mindketten az egyetem alkalmazottjai, azaz “belsős” pályázók, sokan jobbnak tartanák, ha “külsős” szakember látná el az intézmény gazdasági ügyeinek irányítását. A kérdés tehát az, hogy az illetékes tárca kit ajánl Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe, aki ténylegesen dönt majd a kancellár személyéről.

Hirdetés