Kiakadt Páva Zsolt, ezért visszalép

A hírek szerint egy céges levelezésben buzdítják arra a munkatársakat, hogy Páva Zsoltra, Pécs polgármesterére voksoljanak egy versenyben. A városvezetőt felháborította a hír.

A jövő héten rendezik meg Pécsett a Polgármesterek Randevúját, amelyen megválasztják a legnépszerűbb polgármestert is. Igen ám, de sajtóhírek szerint állítólag az egyik pécsi cégnél arra buzdítottak e-mailben, hogy Páva Zsoltra szavazzanak az interneten a kollégák.

Az ominózus e-mailben külön vezetőségi kérésként fogalmazódik meg, hogy miként szavazzanak, lehetőség szerint többször is. Páva Zsolt, Pécs polgármestere azonban nem tudott dologról és megdöbbent. Mint azt péntek délutáni közleményében is írta, mindez méltatlanná teszi a városi önkormányzatok legnagyobb hagyománnyal bíró szakmai rendezvényét.

Kijelentette: bár nem tudja, hogy a hír igaz-e, de visszalép a versenyből, mert fontos, hogy Pécs tisztességes házigazdája legyen ennek a találkozónak.

Páva Zsolt visszalép a versenyből

Megdöbbenéssel értesültem arról a sajtóhírről, hogy olyan levél vagy levelek terjednek pécsi cégekben, amelyek a személyem melletti szavazásra buzdítják a dolgozókat a „polgármesterek versenyében”.

Szeretném leszögezni, hogy ha ez a hír igaz, akkor mindez méltatlanná teszi a városi önkormányzatok legnagyobb hagyománnyal bíró szakmai rendezvényét, a Polgármesterek Randevúját és magát a versenyt is, amely a legnépszerűbb polgármestert hivatott kiválasztani.

Mivel idén éppen Pécs a házigazdája ennek a találkozónak, több mint felháborító, ha a hír igaz!

Szeretném bejelenteni, hogy visszalépek a „versenyből”, mert bár nem tudom, hogy igazak-e a céges levelekkel kapcsolatos sajtóhírek, de ennél fontosabb az, hogy Pécs tisztességes házigazdája legyen ennek a találkozónak, megőrizve és megtartva ennek a szakmai rendezvénynek a méltóságát és komolyságát.

Páva Zsolt
Pécs polgármestere

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés