Hárommilliárdot kapott a Suez

Pécs megkapta azt a hárommilliárd forintot az államtól, amelyet a Pécsi Vízmű Zrt. (PV) ügyében a Suez Environnementnek kompenzációként kell kifizetni. Hamarosan indul az átvilágítás.

Néhány napja jelent meg az a kormányhatározat, amiben rögzítik, hogy Pécs a költségvetési átcsoportosítások után 3 milliárd forint támogatást kap. Ismert, hogy Páva Zsolt, Pécs polgármestere áprilisban egyezett meg a Suezzel arról, hogy a város 1 eurós vételárért veszi meg a Pécsi Vízmű-részvényeket, valamint a magyar állam 3 milliárd forintot ad, hogy kompenzálják a Suezzel fennálló szerződés idő előtt történt felbontását.

Az ügyben a pécsi önkormányzatot képviselő Szabó Iván ügyvéd közölte: pénteken megtörtént a pénzügyi zárás, Pécs a támogatást egy megadott számlaszámra már át is utalta a Sueznek, így a város tulajdonába kerültek a suezes részvények, amelyek eddig letétben voltak.

Szabó Iván elmondta: a jövő héten ül össze a PV közgyűlése, amelyen új igazgatóságot választanak, s ezt követően indulhat el a társaság teljes pénzügyi átvilágítása. Ez alapján kaphatnak képet a cég gazdasági helyzetéről, s dönthetnek arról, hogy a Tettye Forrásházba olvadjon be a PV, vagy sem.

Szintén ez alapján dőlhet el, hogy mi lesz a sorsa a PV különböző cégeinek, illetve a vállalatokban meglévő részesedéseinek. A jövőben születhet arról is döntés, hogy az állam tulajdonosa lesz-e, s milyen hányadban a pécsi vízműcégnek, vagy sem. A jogszabályok általános rendelkezései szerint ugyanakkor növelni kell az állami szerepvállalást a szektorban, így elképzelhető ez a forgatókönyv is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A jövő Helytörténeti Múzeumában a képen látható 1 eurós érme a helyi politika korrupt, dilettáns és hazug döntéseit fogja jelképezni az utókor számára. Remélem, ők legalább tanulnak belőle.

  2. ….és az állam mi vagyunk. Komolyan ez sikertörténet? Hisz jóval magasabb a számla amióta a Tettye a szolgáltató!!!

Comments are closed.