Kihalnak a pécsi újságosok

Hamarosan csak a legforgalmasabb pontokon marad újságos kioszk – vélik a szakmában dolgozók Pécsen. Az elmúlt hónapokban sok hírlapárus lehúzta a rolót, mert több tényező is negatívan érintette őket. A legújabb csapás, hogy nem árusíthatnak dohánytermékeket.

– Folyamatosan egyre rosszabb a helyzet. Könnyű lenne a trafikok megnyitásával magyarázni mindent, de az csak a legújabb csapás ránk – mondja az egyik belvárosi hírlapárus lapunknak, amikor arról érdeklődünk nála, milyen okok vannak az egyre fogyatkozó pécsi kioszkok hátterében.

A neve elhallgatását kérő nyilatkozónk elmondta: szinte mindegyik pécsi újságos vállalkozói formában viszi a boltot. Önmagát minimálbérre bejelentve dolgozik, s az újságok árusításából származó jutalékból, a szerencsejátékok árusításából bejövő csekélyke haszonból él. Jó részük júliusig dohánytermékeket is árult, így annak árrését is megkapta.

– Pár éve még tisztes megélhetést jelentett az ipar. Én például még három alkalmazottat is el tudtam tartani, hiszen összesen négy bódét vittem Pécsen és Szentlőrincen. Ma egyedül vagyok, reggel fél hattól este fél hatig dolgozom, s még éppen megélek – mesélte.

Kevesebb olvasó, több helyen elérhető újságok, cigiárusítási tilalom: összeadódnak a negatív hatások

Szerinte minden évben szűkült a piac, azaz általános tendenciává vált, hogy egyre kevesebb újság fogyott a paviloniknál, de másutt is.

Mindezt jól mutatják a példányszám-változások is.

Amíg például a legnagyobb megyei napilapból három éve még 32 ezret terjesztettek, ma a hivatalos kimutatások szerint már csak 25 ezret, a Népszabadságból 80 ezer fogyott három éve, ma 50 ezer sem, a Magyar Nemzet 2010-es 50 ezres példányszáma is lement 3 év alatt 38 ezerre, a Blikk 180 ezres olvasótáborából ugyancsak 40 ezret veszített. Ugyanígy a hetilapok is elvesztették olvasóik harmadát, felét, egyedül a női magazinok tartották magukat úgy-ahogy.

A lapunknak nyilatkozó hírlapárus azt mondja: az internet térhódításával, az online olvasható lapok terjedésével, s az általános spórolás miatt egyre kevesebb újságot vesznek az emberek. Ő ma feleannyi lapot tud eladni, mint három évvel ezelőtt. Emellett a kisboltok szinte mindegyike forgalmazza már a legalapvetőbb lapokat, a benzinkutak, áruházak pedig széles kínálattal bírnak. Úgy tűnik, nincs már jövőnk – mondta.

A mutatóban megmaradt néhány pécsi újságos abban bízik, hogy az őket összefogó Lapker Kft. kitalál valamit. Esély van például arra, hogy szélesítik a termékkört, azt kiterjesztik több élelmiszerre, üdítőre, rágcsálnivalóra, ajándéktárgyakra, képeslapokra – ahogy ez a nagyobb nyugat-európai városokban is megszokott.

Szerettük volna megkérdezni a vállalatot arról, hogyan hozná ismét helyzetbe a nekik dolgozó kioszkosokat, de a Lapker kommunikációs munkatársa cikkünk elkészültéig nem reagált a lapunk által feltett kérdésekre.

[frame]

Hogyan működnek?

Az újságos pavilonokat a Lapker Zrt. vállalkozási formában üzemelteti. A legtöbb kioszk a cég tulajdonában van, s a létesítéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos összes költséget is a Lapker Zrt. fizeti. Az újságárus jutalékot kap az értékesített lapokból, termékekből; ebből kell kitermelni a vállalkozás költségeit a hírlapárusnak. Mivel hálózatról van szó, az árusok saját szakállukra nem bővíthetik a termékpalettát, ezért is várnak megoldást a vállalattól.

[/frame]

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Van, aki még emlékszik Ferire és Gyuszira? Ők ketten voltak a legvidámabb újságosok Pécsen, a Széchenyi téren, szemben a gyorsétterem bejáratával. Könnyedén lehettek volna legendásak éppúgy, mint Leonardo, Mozis Ancsa (aki mindig egy húszast kéregetett a Kossuth Mozinál és ha nem adtál, nagyon elküldött a fenébe) vagy a vak bácsi, aki papír stanicliban árulta a tűzkövet az öngyújtóhoz, anno a nyolcvanas években. Szóval, ott voltak ők, Feri és Gyuszi, a mindig vidám újságos fiúk, de nem jutottak messzire, mert közben minden multi elkezdett újságot árulni és ők ketten szakmát váltottak, mert muszáj volt. Szerencsére még mindketten Pécsen vannak, remélem, olvassák és örülnek, hogy van, aki még emlékszik rájuk. Amúgy az én gyermekkorom újságosbódéjának igazi jó illata volt, frissen nyomott újságillata; én pedig kéthetente alig vártam, hogy megérkezzen Franciaországból a Pif magazin.

  2. Csak mutatóba marad egy-kettő. Kár értük, pedig megvan a hangulatok, bírom a kis kuckójukat is.

  3. Az internet és az okostelefonok elsorvasztják őket. Ugyanaz, mint ami a videókölcsönzőkkel történt, mikor megjelent a net és a torrent oldalak.

Comments are closed.