Kiírta Pécs a közbeszerzést a Magasház bontására

A pécsi önkormányzat kiírta a közbeszerzési eljárást a Magasház bontására. A cél, hogy a lehető legbiztonságosabban, a legmagasabb fokú odafigyelés mellett bontsák le a szellemházat. Ezzel újabb lépést tettek abba az irányba, hogy eltüntessék a város hírhedt épületét.

Páva Zsolt polgármester közleményben adott minderről tájékoztatást, mint írta, “szakértői számítások szerint egy szint elbontásához minimum 9 munkanap kell napi 8 órás munkaidővel számolva. Ez alapján úgy készülünk, hogy a bontási munkák és a romok eltakarítása csaknem 1 évig tart. Egy-egy szint elbontásakor hozzávetőlegesen 770 tonna törmelék keletkezik majd, amelyet naponta 15-20 teherautó lesz képes elszállítani”.

magasház4

Beszámolt arról, hogy előírták azt a technológiai eljárást is a bontás során, amellyel biztosítható, hogy minimális legyen a por mennyisége annak érdekében, hogy a környező lakásokban élők komfortérzete ne sérüljön.

– A magam részéről a leghatározottabban ragaszkodom ahhoz, hogy különösen szigorú óvintézkedések mellett, a pécsiek biztonságát, illetve a pécsiek értékeinek megóvását szem előtt tartva kell eljárnia majd a bontási munkákat végező cégnek. Ez számomra sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy maga a bontás gyors legyen – jelentette ki Páva.

A polgármester hozzátette: hamarosan egy ingyenesen hívható zöld számot aktiválnak, amelyen a nap 24 órájában várják a pécsiek bejelentéseit és észrevételeit a bontással kapcsolatban.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés