6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKínait is tanulhatnak

Kínait is tanulhatnak

Több tízezer nyelvvizsga hiányában beragadt diploma jelzi, hogy változtatásra lenne szükség. A kormány célja, hogy mindenki elérje legalább egy idegen nyelvből a B1-es szintet a középiskola végére, ennek érdekében a Nemzeti alaptanterv módosítását tervezi, mely új elsőnek választható idegen nyelvvel is bővül.

A kormany.hu oldalon a napokban tették közzé a Nemzeti alaptanterv módosításának tervezetét, mely többek között tartalmazza azt, hogy az angol, a német és a francia mellett a kínait is választhatják első idegen nyelvnek a diákok. Azonban ezek megválasztásakor biztosítani kell, hogy folyamatosan tanulhassák azt a fiatalok a felsőbb évfolyamakon is.

Mivel jelentős a regisztrált kínaiak száma – holtversenyben a volt jugoszláv tagállamokból és Ukrajnából érkezettekkel – ma Magyarországon, van ráció a nyelv elsajátítására. Ugyanakkor felmerül a kérdés: mekkora igény van rá?

– Az ország kereskedelmi, gazdasági kapcsolatai, tervei, a keleti nyitás programja, összességében Kína meghatározó világgazdasági szerepe mind-mind abba az irányba mutatnak, hogy a kínai nyelv alapvetően fontossá válik akár már a közeljövőben – fogalmazott Lengvárszky Attila, oktatási igazgató. – Vélhetően ennek köszönhető a kormányzat döntése a kínai nyelv nemzeti alaptantervbe való befogadására.

kínai nyelv
Számos helyen van lehetőség kínaiul tanulni

Jelenleg egyébként számos helyen, az általános iskoláktól az egyetemekig folyik kínai nyelvoktatás. Lengvárszky hozzátette, a Pécsi Tudományegyetemen is bárki megtanulhat az egyre népszerűbb keleti nyelven, emellett a nyelvtanári bázis már jelenleg is rendelkezésre áll.

A Leőwey Klára Gimnáziumban már második éve folyik a kínai nyelv tanítása. Zalay Szabolcs, az iskola igazgatója úgy látja, annak ellenére, hogy nem könnyű nyelv, szép eredménnyel teljesítik és szeretik is a diákok.

– Egy kínai hölgy tanít harminc diákot intenzíven nálunk, közvetítő nyelvként az angolt használják – magyarázta Zalay. – Úgy gondolom, hogy reális esély van rá, hogy akár a kínai nyelvből is elérjék a B1-es szintet a tanulók négy év alatt.

kínai nyelv3
Nehéz nyelv, de szükség lehet rá

A Baranya Oktatóközpontnál érdeklődésünkre elmondták, azért tették bele képzési kínálatukba a kínai nyelv oktatását, mert egészen egyszerűen igény volt rá. Itt a hallgatók különböző intenzitású és szintű tanfolyamok közül válogathatnak, az eltérő időbeosztástól függően pedig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb tanulási formát.

[box title=”Idegen nyelvből utolsók vagyunk”]Az első idegen nyelv B1 szintű, illetve önálló nyelvhasználatra képes elsajátítását biztosítani kell a középiskolákban legkésőbb az érettségi idejére. Az Eurostat 2011-es kutatásából egyébként kiderül, hogy magyarok 63 százaléka semmilyen nyelvet sem beszél, nálunk a legmagasabb ez az arány az unióban.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő