Külföldre viszik a becsődölt cégeket

A cégtemetők pár százezer forintért cserébe vesznek át becsődölt vállalkozásokat, majd külföldi tulajdonba továbbítják azokat. Így az adó- és hitelhátralék behajthatatlanná válik, hiszen az új tulaj szinte lenyomozhatatlan marad. Utánajártunk, miként működik ez Pécsett.

A különböző apróhirdetésekkel foglalkozó oldalakon barangolva rengeteg olyan hirdetést lehet találni, amelynek feladója veszteséges céget venne át. De vajon kinek éri meg rosszul működő céget venni?

Annak, aki ezt külföldre adja tovább – így megszabadulhat a hiteltől és az adóhátraléktól. Persze nem ingyen. A legatyásodott cégtulajdonos viszont így is örülhet, hiszen a tartozásainál jóval kevesebbért – nagyjából annak 5-20 százalékárt – sózhatja el vállalkozását.

A hitelezők pedig külföldön többnyire nem találják meg az új tulajt. De ha rá is akadnak, akkor sem találnak nála semmi papírt. Csak úgy, mint a hazai közvetítőnél, a cégtemetősnél, aki ezért maximum pár tízezer forintos büntetésre számíthat, mert nem őrizte meg az iratokat.

Pécsett is van cégtemető?

Rövid kutakodás után ráakadtunk a pécsi Cégtemető Kft.-re, amely a neve alapján telitalálatnak tűnt. Ügyvezetőjétől, Spányik Zoltántól viszont megtudtuk, hogy a név csalóka.

– A céget azért alapítottuk, hogy legálisan menedzselje a csődbe jutott vállalkozások megszűnését. Az ötlet azonban tulajdonosi egyet nem értés miatt nem valósult meg, a Cégtemető soha nem működött és soha nem is dolgoztunk ilyen ügyön –mondta. Spányik azért még nem dobta el az ötletet, de ha újrakezdhetné, másik nevet választana.

Az adóhatóságnál azt mondták, hogy több helyi céget is ellenőriznek a témában, azonban az adótitokra való tekintettel ezekről bővebben nem adhatnak felvilágosítást.  Egy pécsi trükköző azonban már képbe került náluk is, akinek a neve rendszerint felbukkan az éppen változást bejegyző társaságoknál. Barlai Krisztinától, a NAV regionális kommunikációs főreferensétől megtudtuk, hogy ez a férfi az esetek kis százalékában közvetlenül is belép a cégekbe tulajdonosként. Többnyire azonban az egyik cége szerzi meg a vállalkozások tulajdonjogát, amelyek ezután sem adófizetési, sem adóbevallási kötelezettségüknek nem tesznek eleget.

adósság
A töredékéért meg lehet úszni több millió forint tartozást.

 

Mennyiért vennék át?

Ezért megpróbáltuk a másik oldalról megközelíteni a dolgot: egy netes hirdetés alapján tárcsáztunk egy számot, az ismeretlen férfitól azt próbáltuk megtudni, hogy a kitalált, fiktív 3,5 millió forintos áruhitelt, plusz egy negyedévnyi áfatartozást felhalmozott videós vállalkozásunkat mennyiért venne át. A mese az volt, megrendelő híján nem tudtuk törleszteni tartozásainkat, ezért akarjuk még az idén elpasszolni a céget.[youtube url=”http://www.youtube.com/watch?v=qNwr54j_MBU” width=”650″]

Meglepetésünkre már a héten átvette volna döglődő vállalkozásunkat az illető, amennyiben készpénzben kifizetünk neki 150 ezer forintot. Cserébe semmi kötelezettséget nem kellett volna vállalni. Sőt, a hirdető még azt is felajánlotta, hogy keres olyan ügyvédet, aki elintézi a papírmunkát.

A csalás szinte lenyomozhatatlan

A nyilvánvalóan erősen bűzlő ügylet kapcsán megkérdeztünk egy szakembert is.  Bánki Károly, a Factor Kft. közgazdásza és felszámolóbiztosa szerint azért csalhatnak, mert ha valaki törvényesen szeretné megszüntetni a cégét, akkor a tartozások mellett rengeteg plusz költséget kell kifizetnie, a növekvő kamatokról nem is beszélve. Így a tartozáson felüli költség a félmillió forintot is könnyen meghaladhatja.

Bánki úgy véli, ha a cég külföldre – többnyire valamely keleti szomszédunknál (Ukrajna, Románia) élő hajléktalan nevére – lett átíratva, a tulajdonosi viszonyok már lenyomozhatatlanok. Ezért a szakértő szerint mindenképpen jobb jogszabály megalkotására lenne szükség.

Hirdetés