Kuvaitban a Zsolnay

Íme Kuvait, innen jönnek Komlóra

Kuvaitban exkluzív, több száz négyzetméteres új üzletet nyit a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.  egyik partnere. Kínába pedig napokon belül megérkezhet a cég első szállítmánya.

Az elmúlt hetekben több támadás is érte a pécsi Zsolnay-gyárat, a támadások mögött névtelen kisrészvényesek álltak, akik folyamatosan kritizálták az új tulajdonos ténykedéseit, de aggódtak már a gyárért a szocialisták is, mondván, bajban van a cég.

Bachar Najari nem titkolja, tavaly veszteséggel zártak, ám a korábbi év 380 milliós negatívumához képest tavaly 190 milliós volt a mínuszuk, azaz közel fél év alatt sikerült megfelezniük a veszteségüket.

A gyár többségi tulajdonosa szerint azonban az idei év már nagyon is biztató, sőt, a következő esztendők még inkább bizakodásra adhatnak okot, azonban a negatív sajtóhírek, az állandó rossz hangulatkeltés nem tesz jót a manufaktúrának.

– Bizonytalanná teszik a vásárlóinkat, a partnereinket elriasztják – mondta a tulajdonos, aki arról is beszámolt, hogy Kuvaitban két-háromszáz négyzetméteres területen árulják majd a pécsiek tárgyait.

Bachar Najari4

– Május elején nyílik meg az üzlet az arab állam egyik legelitebb bevásárlóközpontjában. Itt a legkiválóbb luxuskategóriába tartozó Zsolnaykat értékesítik. A nyitást pedig a magyar-kuvaiti diplomáciai kapcsolatok félévszázados jubileumára időzíti a kinti partnerünk – mondta.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Paliert aggodo!Mondjuk egyszerubben a neved legyel mondjuk Petra!Remelem tetszik!Erdekes soha nem a ceg dolgaira valaszolsz, inkabb szemelyeskedsz!Legyen!A te szemelyes szutyok eleteddel nem tutsz mit kezedeni arrol csak anyad meg apad tehet! Nem tanitotak meg.De hogy a gyarba beviszed a gatlasaidat a leertekelesi zavaraidat az nagy baj.A kamu uzleteket meg nezegesssetek ott van Mariott hotel a Ferenciek teren es az Astoriaba.Melyiknek kell berleti dijjat fizetni?Meg mondom egyiknek sem!Minden uzletben a tulajdonosok megturik az arut szivessegbol!Te kamu!Remelem az ugyezsegi vizsgalat indul!

  2. Huh… Megvan. Kerlek ne tiltsatok le!! Remelem megosztja velunk, hogyan kell kamu uzletet nyitni. Ebben ugyanis -sok egyèb mellett- o a profi. :-)))

  3. A sajtószabadság és a demokrácia nevében a hozzászólás elmarad ugyanis a nagyrabecsült újság letiltotta a tegnapi hozzászólásomat ami a kamu üzletnyitásról és a hazugságokról szól!
    Paliért aggódónak üzenjük ,hogy a dolgozókért kell aggódni a cafetéria letiltásáért és az elbocsájtásokért
    a Kuvaiti üzlet komolyságáról csak annyit aki nem tudja hány négyzetméter üzletet nyit az kamu! Kinában a porcelán hazájába ha Zsolnayt visznek azt valószinüleg azért viszik hogy hamisitsák!
    Reméljük a mai hozzászólásunk nem szúrja a szemét a “bértollnokoknak” és megéri a holnapot!

  4. Aki tényleg aggódik az keres más munkát. De itt 1-2 unatkozón kívül max. az előtted szoló aggódik. De I egész más ügyben, ahogy látom 🙂

  5. …És aggódnak a dolgozók is, mert leépítik őket, az elmaradt kafetéria is csak várat magára. A kollektív szerződést egyoldalúlag felmondták. Különben minden rendben…

Comments are closed.