10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálLegnagyobb cégek: több bevétel, kisebb eredmény

Legnagyobb cégek: több bevétel, kisebb eredmény

A megyei átlagnál nagyobb mértékben, 12,2 százalékkal nőtt a nettó árbevétele Baranya megye száz legnagyobb társas vállalkozásának tavaly egy pénteken bemutatott TOP 100 címet viselő kiadvány szerint. A legnagyobbak több embert is tudtak foglalkoztatni 2013-ban, mint egy évvel korábban, de adózás előtti eredményük jelentősen csökkent.

Nehezen talál magára Baranya a válság után, s reménykedni csak abban lehet, hogy a megyébe érkező több tízmilliárdos, versenyképességet javító uniós forrás meghozza majd az eredményét a következő években. A TOP 100-as kiadvány is alátámasztja azt, hogy a legerősebbek sem voltak képesek eredményeik növelésére, sőt: 23 százalékkal kevesebb volt az adózás előtti eredményük tavaly, mint 2012-ben.

Pozitív ugyanakkor, hogy a száz legnagyobb megyei társaságnál, kis mértékben ugyan, de sikerült növelni a foglalkoztatást, egyben az árbevétel is emelkedett 12 százalékkal. Mindezzel együtt viszont kevesebb adózás előtti eredmény, magyarán nyereség is keletkezett a cégeknél. Ez utóbbi azt is jelenti, nagyobb fejlesztésekben nem tudtak gondolkodni.

A társasági adóbevallások adatainak összegzéséből készített kiadvány szerint a száz legjelentősebb vállalkozás közül öt nettó árbevétele haladta meg a 10 milliárd forintot, a legnagyobb csaknem 43 milliárd forintos bevételt ért el 2013-ban. Az előző évhez viszonyítva a toplistás vállalkozások háromnegyede növelte értékesítését.

Kéri István, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke leszögezte: 2013-ban még nem tudott önmagára találni a térség gazdasága, sőt, folytatódott a stagnálás. A KSH statisztikáit idézve arról számolt be, hogy a baranyai vállalkozások többségét már több éve lassú ütemű, de folyamatosan romló gazdasági eredmények jellemzik.

Még várni kell az emelkedőre...
Még várni kell az emelkedőre…

A Baranyában működő vállalkozásokról elmondta: akik az elmúlt években életben maradtak, a térség belső keresletének romlása miatt kénytelenek a fővárosban vagy a fejlettebb régiókban is piacot keresni; ez ugyanakkor növeli a költségeiket, csökkenti a nyereségüket.

Megoldást az EU-s források nyújthatnak szerinte, de csak akkor, ha ügyesen használják fel azokat.

– A helyi gazdasági potenciál javítása az egyetlen kivezető út a recessziós gödörből, ezért a vállalkozásoknak nem támogatásként, hanem a versenyképességüket növelő eszközként kell kezelniük a pályázati forrást. Hozzátette: miután az uniós pénzek érkezése még várat magára, célszerű lenne e szellemben átgondolni a projekteket.

A TOP 100-as lista első helyén 43 milliárd 876 millió forintos nettó árbevétellel az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. áll; a második 39,4 milliárdos nettó árbevételével a gépgyártásban érdekelt Hauni Hungária Kft., míg a harmadik helyezést 30,1 milliárd forintos nettó árbevétellel a Mecsek Füszért Zrt. érte el. A századik helyre 1,15 milliárd forintos árbevétellel egy fa-, építőanyag és szaniterárú-nagykereskedelemmel foglalkozó cég, a LÉTAKER Kft. került.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő