12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálLeszorította a BMW-s, majd megrugdosta áldozatát

Leszorította a BMW-s, majd megrugdosta áldozatát

A Pécsi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett elkövetése miatt indított eljárást az ellen a BMW-s férfi ellen, aki a rendőrség szerint előbb leszorított az útról egy volkswagenest, majd megrugdosta a sofőrjét.


A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint március 20-án 8 óra 55 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett sötétzöld színű, BMW típusú személygépjárművel közlekedett Pécsett a 6-os főközlekedési úton a Szántó Kovács János út felől Szigetvár felé.

A rendőrség szerint haladása során az Ürögi út kereszteződésénél a belső forgalmi sávba áttérésekor az ott haladó VW Caddy járművet hirtelen irányváltoztatásra és fékezésre, valamint a záróvonal átlépésére kényszerítette. Ezt követően mindkét jármű félreállt az Ürögi fasornál lévő buszmegállóban, ahol a BMW vezetője több esetben megrúgta, illetve megpróbálta megütni a VW Caddy gépjárművezetőjét, majd a helyszínt elhagyta.

A Pécsi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki szemtanúja volt a fenti esetnek, és a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 72-504-400 számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányság Uránvárosi Rendőrőrsén munkaidőben.

Tavaly áprilisban egy másik autós nem bírt az idegeivel. A Koller utcai tornacsarnokból a Széchenyi Gimnáziumba siető diák került összetűzésbe egy autóssal a Felsőmalom utcában. A kocsi vezetője kipattant az autóból, majd szóváltás után lefejelte a fiatalt.

Tavaly pedig szintén volt egy ámokfutás Pécsen. Akkor egy sötét színű BMW-t üldöztek a zsaruk, és információink szerint több mint tíz rendőrautó szirénázva próbálta lekapcsolni az autót a Siklósi úton. Végül elkapták, és kiderült, hogy a férfi drogozott is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő