Mága csodálatos gesztusa a beteg kicsikért

Mága Zoltán hegedűművész felajánlásának köszönhetően hordozható EEG készülékkel gazdagodott a Gyermekgyógyászati Klinika. A különleges gesztus a nagyon beteg gyerekek gyógyulását szolgálja.


A 3,8 millió forint értékű készüléket a hegedűművész saját forrásból, és a Pécsi Első Lions Club jótékonysági koncertjének bevételéből adományozta a klinikának az Epilepsziás Gyermekekért Alapítvánnyal karöltve. A Prima Primissima–díjas hegedűművész korábban Pécsett tanult, a művészeti karon szerezte meg diplomáját.

Mága Zoltán hegedűművész elmondta, mindig jó érzéssel tölti el, ha visszatérhet Pécsre, az pedig, hogy az itteni gyermekklinikának adományozhat, külön örömöt jelent számára.

eeg készülék, mága zoltán, gyerekklinika, hl04
A hegedűművész maga tekintette meg a műszert

Szeretett volna segítséget nyújtani azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, a beteg gyermekeknek, ők a jövőnk zálogai – fogalmazott a művész.

Decsi Tamás, a klinika igazgatója elmondta, a most adományozott műszer előnye, hogy az ágyhoz kötött, intenzív osztályon fekvő, esetleg súlyos balesetet szenvedett beteg gyermekekhez is elszállítható, közvetlenül mellettük is elvégezhetőek a vizsgálatok.

eeg készülék, mága zoltán, gyerekklinika, hl05
Decsi Tamás, Mága Zoltán és Tibold Antal az új készülékkel

Decsi szerint valódi társadalmi összefogás eredménye a készülék: Mága Zoltán és a Pécsi Első Lions Club kétmillió forinttal támogatta az eszköz megvásárlását, a fennmaradó részt pedig a gyermekklinika, illetve annak egyik alapítványa állta.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés