Már négy helyen igényelhetünk Tüke-kártyát

Folyamatosan bővülő kedvezményekre és a pécsi buszokon olcsóbb bérletek kiváltására alkalmas a tavaly decemberben komoly megújuláson, alapvető változásokon átesett pécsi városkártya, a Tüke-kártya. A plasztiklapot a megszokott Széchenyi téri Tüke Irodán kívül már további három helyszínen lehet igényelni.

Január 14-től a Széchenyi téri Tüke Irodán kívül 3 új helyszínen is lehet igényelni a megújult Tüke-kártyát. Ebből az alkalomból csütörtökön Páva Zsolt polgármester a Millennium Üzletházban a Biokom NKft. Mobilitási Központjának ügyfélszolgálatán váltotta ki saját Tüke Kártyáját.

– Nagyon megnőtt az érdeklődés a kártya iránt az elmúlt hetekben, ez már tavaly novemberben és decemberben is érződött, látszott, hogy többen fognak jelentkezni, mint azt korábban gondoltuk. Ennek legfőbb oka, hogy bővültek a kártya igénybevételi lehetőségei, főleg a közösségi közlekedésre szóló bérletvásárlással kapcsolatban, hiszen az kedvezőbbé vált a kártyabirtokosok számára – mondta a városvezető.

tüke kártya, páva zsolt, hl01
Páva Zsolt polgármester is élt a lehetőséggel

Páva Zsolt szerint ezért indokolttá vált, hogy ne csak a korábbi egy helyszínen, a Széchenyi téri irodában legyen kártyakibocsátás, hanem további helyeken is. Ezért három újabb helyszínen lehet igényelni plasztiklapocskát.

– Arra kérnék minden pécsit hogy éljenek ezzel a kedvező lehetőséggel, hogy minél több helyen nagyon kedvező áron tudjanak szolgáltatásokat igénybe venni.

Az állandó vagy ideiglenes pécsi lakcímmel rendelkezők jelenlegi Tüke-kártyájukat egy néhány perces, személyes jelenlétet igénylő ügyintézés során cserélhetik le. Ezzel együtt a korábbi kártyákat is lehet használni a lejáratukig, a kedvezmények élnek, ám az olcsóbb bérletekhez már az új kártyákra lesz szükség februártól.

A kiváltáskor, illetve hosszabbításkor fotót készítenek az igénylőről, ezt követően percek alatt kézbe vehető a kártya, amelynek éves díja 800 forint.

 

A Tüke-kártyákat a következő módokon és időintervallumokban lehet kiváltani:

Tüke Iroda
Széchenyi tér 1. (előzetes időpontfoglalás (30/182-4882) után vagy rögtön, rövid várakozást követően)

Nyitvatartási idő:
hétfő-péntek: 09.00-18.00.

Biokom NKft. ügyfélszolgálata
Siklósi út 52. (időpontfoglalás nélkül)

Nyitvatartási idő:
hétfő: 8.00-20.00
kedd-péntek: 8.00-18.00
szombat: 8.00-13.00

Biokom NKft. Mobilitási Központjának ügyfélszolgálata
Millennium Üzletház, Rákóczi út 60. (időpontfoglalás nélkül)

Nyitvatartási idő:
hétfő, kedd, csütörtök: 7.30–12.00, 12.30–15.00
szerda: 7.30–12.00, 12.30–17.30
péntek: 7.30–12.00

Apáczai Művelődési Központ aulájában
Apáczai körtér 1. (időpontfoglalás nélkül)

Nyitvatartási idő:
hétfő-péntek: 08.00-16.00

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés