A NAV sem tud a pénzről

Alighanem még mindig tabutéma, holott a betegek jelentős része nem muszájból, hanem valóban hálából ad ajándékot orvosának. Ám a doktorok még mindig nem beszélnek róla. Hiába adóköteles jövedelem, még a NAV sem tudja, hogy pontosan mennyit tehetnek zsebre hálapénz gyanánt.

Több kísérletet is tettünk, több orvost is próbáltunk megkérdezni arról, mi a véleménye a hálapénz intézményéről, illetve, hogy az adóhatóság felé bevallja-e a paraszolvenciát. Az doktorok azonban nem voltak közlékenyek, holott volt köztük olyan is, aki arról ismert: soha nem fogad el különjuttatást a betegektől.

A pénz elfogadása egyébként nem törvénytelen,  csak akkor szabálytalan, ha ezt az adott kórház vezetése nem engedélyezte, vagy a pénzt előre, az ellátás feltételeként kéri az orvos. Pécsen azonban jogilag teljesen tiszta a paraszolvencia intézménye, miután a klinikákon és a rendelőintézetekben engedélyezték.

hálapénz

A közszájon forgó számok szerint egy kisebb műtétre 20-30 ezer forintot is adnak a betegek, de egy szülés akár 100 ezer forintjába is kerülhet a kismamáknak, egy életmentő szívműtét pedig még többet is érhet a hálás betegnek. A hálapénz adóköteles, azt az adóbevallásában is szerepeltetni kell, de senki nem tudja, hogy mekkora lehet ez az összeg.

Barlai Krisztina, a NAV regionális szóvivője közölte:  a személyi jövedelemadó bevallásban és társasági adó bevallásban nincs külön nevesített sor az orvosi tevékenységből származó jövedelmek feltüntetésére.

– Az szja bevallás egyéb jövedelmek sorában szerepel többek között a hálapénzből, a praxisjog átruházásából, szerzői jogból, egészségpénztárba tag részére fizetett adományból származó jövedelem, ám ezek elkülönítésére nincs lehetőség – mondta.

Azaz nem deríthető ki, hogy valójában mennyit vallhatnak be hivatalosan hálapénzként. Az adóhatóság ezzel együtt komoly szankciókat foganatosít azok ellen, akik magánrendélésükön nem tartják be a törvényeket. Tavaly Pécsett 7 magánrendelés ellenőrzésére került sor, de a vizsgálatok az idei évben is tovább folytatódnak. Jellemzően nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt bírságolták meg a gyógyítókat, egy fogorvosi vállalkozást 400 ezer forinttal, a cégvezetőt pedig 20 ezer forintos mulasztási bírsággal sújtották.

Az orvosok esetében a vagyonosodást is vizsgálják: tavaly ugyanakkor egy pécsi orvosnál fejezték be az eljárást, ami alapján több mint hárommilliós forráshiányt tártak fel, amelynek következtében a vizsgálat szankciókkal együtt több mint 6 milliós megállapítással zárult.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves LoL én is ugy látom hogy az adóellenőrzés olyan mint a pókháló : a szunyog fennakad a lódarázs átszakitja….

Comments are closed.