10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMég több ügy egy helyen: bővült a központi ügyfélszolgálat

Még több ügy egy helyen: bővült a központi ügyfélszolgálat

A Pécs Holding, a PÉTÁV, a Tettye Forrásház, a Közterület Felügyelet és a Pécsi Követeléskezelő Egyesülés mellett mostantól már a Biokom NKft.-vel kapcsolatos ügyeket is intézhetik a pécsiek az átalakításokon átesett, teljesen akadálymentesített, modernizált Városi Ügyfélszolgálati Központban, a Búza tér 8/B alatt – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerdán.


Mint arra a városvezető emlékeztetett, Pécsett 2012-ben a Pécs Holding Zrt. vezetésével négy önkormányzati cég összefogott azzal a céllal, hogy a város lakói számára a lakossági ügyintézés folyamatát felgyorsítsák, egyszerűbbé és kényelmesebbé tegyék.

Az eddigi tapasztalatokat összegezve utalt arra, hogy az épületben lévő szolgáltatók ügyfélszolgálatai népszerűek voltak az utóbbi években, a pécsiek szívesen vették, hogy egyetlen ügyféltérben intézhettek el egyszerre több ügyet is.

Annak érdekében, hogy az ügyfélközpont további szolgáltatásokkal legyen a pécsiek segítségére a Biokom Nkft., mint a hulladékok kezeléséért, a városüzemeltetésért felelős társaság is helyett kapott az épületben. Emellett, tette hozzá Páva Zsolt az iroda épülete megújult, szebb és még inkább felhasználóbarát lett, illetve a kialakításnál fontos szempont volt a fogyatékkal élők igényeinek figyelembe vétele. Ezzel kapcsolatban Páva Zsolt megjegyezte: a Városi Ügyfélszolgálati Központ a piaci szereplők szolgáltatásait tekintve is kimagaslik az akadálymentesség tekintetében.

Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója a részletekkel kapcsolatban arról számolt be, hogy már az első ránézésre is szembetűnő változás az épület külső-belső megújulása, amely nem csak az esztétikai szempontok miatt fontos.

A régi nyílászárók helyére például fotocellás ajtók kerültek, felújították a homlokzatot, illetve az ügyfélszolgálat belső kialakításánál is fő szempont volt a könnyű átláthatóság és az egységes megjelenés.

Városi Ügyfélszolgálati Központ (4)1

Rámutatott: a központ célja a fogyatékkal élő pécsi lakosok igényeinek figyelembe vétele is, így az már megfelel a különböző fogyatékossággal élők speciális igényeinek is.

Ennek érdekében rehabilitációs mérnökkel és különböző fogyatékkal élőkkel együttműködve, igényeiket alapul véve alakították ki az ügyfélszolgálati irodát. Az átalakítások eredményeképpen a különböző fogyatékkal élők– mozgássérült, hallássérült, látássérült, értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos – számára is könnyebbé válik az ügyintézés a Városi Ügyfélszolgálati Központban.

Városi Ügyfélszolgálati Központ (25)1

A műszaki változások között Barna Béla megemlítette: az ügyféltéri átalakításnál kiemelt sorszámhúzót helyeztek üzembe, modernizálták a világítás, ingyenes vezeték nélküli internet érhető el az épületben, s játszósarok is létrejött a gyermekükkel érkezők számára.

A fogyatékkal élők szempontjából fontos változtatás, hogy az épület akadálymentesen megközelíthető, a bejárati ajtók megfelelő kialakításúak, egységes információs rendszer áll rendelkezésre, a sorszámhúzó és ügyfélhívó rendszer szintén akadálymentes.

Városi Ügyfélszolgálati Központ (34)1

Mindezek mellett vezetősáv szolgálja a vak ügyfeleket, az információs tábla braille-feliratos panellel bővült, mobil indukciós berendezés is áll már a gyengébben hallók számára, s a portaszolgálat dolgozói is képzésben részesültek, hogy a fogyatékkal élők ügyintézését segítsék.

A Városi Ügyfélszolgálati Központ a Búza tér 8/B alatt található, további információkról, így az egyes szolgáltatók ügyfélfogadási idejéről a Pécs Holding Zrt. közpotni telefonszámán, a 72/801-888-as számon kérhetőek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő