Megépült a harmadik dokkoló is

Átadták Pécs harmadik kerékpárdokkolóját is, az öntöttvas szerkezetet a műszakis diákok tervezték és a művészetis fiatalok festették színesre. Ez csak a kezdet, még több hasonló városi terv megvalósítása van folyamatban. Fiatal művészeket és civil szervezeteket is szeretnének bevonni a programba.

A PTE Művészeti Kar Balokány liget melletti bejáratához épült, régi biciklivázakat mintázó kerékpártároló izgalmas konstrukció. Az Irány Pécs! által indított projekt célja az  volt, hogy a város különböző pontjain levő funkcionális terek művészeti értékkel is bírjanak, ezért bevonták Pécs művészpalántáit is a projektbe. A tervet a PTE  műszaki karának diákjai készítették, a festést pedig a művészeti kar hallgatói végezték. A pingálásban Nagy Csaba alpolgármester, Bánkúti Péter, az Irány Pécs! Turisztikai Nonprofit Kft. szakmai igazgatója és Oszoli Dénes képviselő is részt vett.

kerékpár tároló4

– A Zsolnay-negyed és az egyetem Ifjúság úti épülete közötti bicikliút révén úgy hiszem, a politika sikeresen fel tudott zárkózni a civil szervezetek gondolataihoz – mondta Nagy Csaba alpolgármester.

Nemrég a Leőwey Klára Gimnázium, a napokban pedig a PTE Egészségtudományi Kara épített dokkolókat. Az alpolgármester szerint ebből látszik, hogy a városban elindult egyfajta gondolkodás. Hozzátette, hogy a közeljövőben további kilenc utcában engedélyezik a KRESZ-nek megfelelően a forgalommal szembeni kerékpáros haladást. Ezen kívül pedig hamarosan gyerekutánfutók, gyerekülések és kerékpárok kölcsönzésére is mód nyílik a belvárosban.

kerékpár tároló1

A Balokány ligeti dokkoló már a harmadik megvalósított terve a városnak, hiszen a nagy postánál egy fekete és a Janus Pannonius utcában egy fehér kerékpártároló is elkészült már. Ez utóbbi az elhunyt biciklisták emlékére épült, melyet július 25-én, Szent Kristóf napján a székesegyház fiatal papja, Nyúl Kristóf fog felszentelni. Erre a programra valamennyi pécsi kerékpárost várnak, hogy a fehér színnel szimbolizált elhunyt kerékpárosok mellett a kétkerekű gazdák is áldásban részesülhessenek.

– Ezzel egy új hagyományt szeretnénk elindítani, jó lenne, ha minél több kerékpáros eljönne az eseményre, megemlékezne az elhunyt biciklis társaikról, és az áldással együtt „védelmet” élvezne a balesetektől – tette hozzá Oszoli Dénes, képviselő.

Hirdetés