Megérkeztek az első Magnus-repülők Pécsre

A Magnus gépei az egyetemen is nagy szerepet kapnak majd

Lerakták a Magnus Aircraft Zrt. 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő repülőgépgyárának alapkövét a pécs-pogányi repülőtéren szombaton. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak munkahelyeket teremt a cég, hanem a repülőtér jövőjét is pozitívan befolyásolja majd az építkezés – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere. 

Két repülőgépet is bemutatott a Magnus Aircraft Zrt. Pogányban, amelyek közül a Magnus Fusion 212-es típusú gördülhet ki a pécs-pogányi gyártóbázisból elsőként.

– Pécsett vállalkozásbarát környezet fogadott minket, ez pedig könnyebbséget jelent számunkra, hogy itt helyezhessük magasabb dimenzióba a vállalkozásunkat – mondta Tarány Gábor, a Magnus Aircraft Zrt. elnöke.

Ilyen repülőgépből gyártanak majd évi 200 darabot Pécsett

Az évtized beruházásaként is emlegetett gyártóbázis létrehozása új lehetőséget jelent a városnak és a térségnek egyaránt.

– Igazi innovációs újdonság készül majd itt és legalább ennyire fontos az is, hogy egy magyar cég készíti ezt – mondta beszédében Páva Zsolt. Pécs polgármestere kiemelte azt is, hogy a repülőtér nem tudott kitörni az elszigeteltségből, de ez az építkezés pozitívan fogja befolyásolni a jövőjét, hiszen tesztrepüléseknek is helyet ad majd a terület.

Letették a gyártóbázis alapkövét a reptér mellett
A vállalat a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek.
Kecskemétről érkezett a gép bemutatkozni

Első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki. A következő ütemben egy 6000 négyzetméteres kompozit üzem is épül. A létesítmény legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente pedig minimum 200 repülőgépet fog gyártani.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés